Óriási meglepetésre a vasárnap véget ért pekingi atlétikai világbajnokság éremtáblázatának élén Kenya végzett. Hét arany-, hat ezüst- és három bronzérmével megelőzte Jamaicát és az Egyesült Államokat is.
Az már megszokott, hogy a kenyaiak eredményesek hosszútávfutásban, de idén két olyan számban is bajnokot adtak, amire nem sokan számítottak. A gerelyhajítást Julius Yego elképesztően nagy dobással nyerte, és Nicholas Bett sem egy tipikusan kenyai számban, 400 gáton lett első. Kenya úgy nyerte az éremtáblázatot, hogy a férfi maratonistái leégtek, hiába indult a világ két leggyorsabbja ezen a távon, még dobogót sem hoztak össze.
A kenyai tarolás azért is volt váratlan, mert az atlétika válságba került náluk. Az utóbbi pár évben egyre több futójuk bukott meg doppinggal, köztük világelitbe tartozók is. A doppingbalhék rámutattak a szervezeti gyengeségekre, a helyi atlétikai szövetség nem tudta igazán kezelni a helyzetet, több szponzor is távozott a sportágból.
Vannak és lesznek is olyan magyarázatok, hogy a kenyai sikerek hátterében a dopping áll. Ezt erősítheti az, hogy a vb-n két sprinterük is megbukott doppinggal, és megjelent egy olyan újságcikk is, ami azt állította, hogy a kenyai atléták mindig tudták, hogy mikor kell ellenőrzésre számítaniuk.
Az 1968-as mexikói olimpia óta tartó sikerkorszak azonban leginkább a kiválasztási és motivációs rendszernek köszönhető, nem pedig valami genetika által meghatározott szuperképességnek. Ez emeli a többi afrikai ország és most éppen a világ fölé is Kenyát. Persze, hogy az év nagy részében magaslaton készülhetnek, az is előnyt biztosít számukra.
A rendszer alapjait már az 1950-es években lerakták. „A megfigyelők már az általános és a középiskolákból is a klubokhoz irányítják az atlétákat, és ez járul hozzá ahhoz, hogy Kenya folyamatosan nagyszerű futókkal álljon elő" – mondta a Quartznak a tanzániai Filbert Bayi, aki korábban 1500 méteren tartott világcsúcsot.
Az utánpótlással nincs gond, az egyik legnépszerűbb edzőtáborban, a Rift Valleyban található Itenben naponta több száz futót látni, a Guardian újságírója szerint olyan látványt nyújtanak, mint a munkahelyükre ingázók.
Az atlétika és leginkább azon belül is a futás az országimázs része is, és ezt a vezetés is felismerte. „A kenyai kormány példaképként állítja a bajnokokat, és ezzel inspirálják a fiatalabb atlétákat" – mondta Bayi. Mindenki arra törekszik, hogy olyan magas szinten versenyezzen, mint mondjuk Usain Bolt vagy Mo Farah.
A másik, még ennél is erősebb motiváció: a pénz.
„Képzeljenek el egy gyereket, aki tudja, hogy futással akár egymillió dollárt is összehozhat egy évben"
– nyilatkozta Jackie Lebo, aki már filmet is forgatott a kenyai futókról. A futók jó része a mélyszegénységből érkezik, a sportkarrier kiugrási lehetőségnek számít.
A nagy pénz persze csak akkor jön, ha valaki rengeteget dolgozik érte. Ebből sincs hiány. Az ötszörös világbajnok Mo Farah, aki Kenyában is szokott edzőtáborozni, meglepődött, hogy mennyire alárendelik magukat a helyiek a futásnak. „Csak ettek, aludtak és edzettek, semmi mást nem csináltak, ez elég nagy sokk volt nekem."
Az elkötelezettségre és a folyamatos sikerekre piac is épült, amivel mindenki nyer, nem véletlenül foglalkoznak ugyanazok a menedzserek a kenyai futókkal is, mint Usain Bolttal.
Arany: David Rudisha (800), Asbel Kiprop (1500), Ezekiel Kemboi (3000 akadály), Nicholas Bett (400 gát), Julius Yego (gerelyhajítás), Vivian Cheruiyot (női 10 000 ), Hyvin Jepkemoi (női 3000 akadály)
Ezüst: Elijah Manangoi (1500), Caleb Ndiku (5000), Geoffey Kamworor (10 000), Conseslus Kipruto (3000 akadály), Faith Kipyegon (női 1500), Helah Kiprop (női maraton)
Bronz: Eunice Sum (női 800), Brimin Kipruto (3000 akadály), Paul Tanui (10 000)