Index Vakbarát Hírportál

Ledöntötte lábáról a súlyos betegség az atlétikai vb magyar hősét

2023. október 8., vasárnap 13:46

Tizenegy napig tüdőgyulladással az ágyat nyomta, 6 kilót fogyott, most pedig a szülői házban gyűjt erőt a vb-bronzérmes Halász Bence. Előzőleg felemelő érzés volt számára a budapesti világbajnokságon a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás gratulációját fogadni.

Világbajnoki bronzérmét követően az elsők között az úszólegenda Darnyi Tamás gratulált személyesen a kalapácsvető Halász Bencének, aki a 2019-es dohai helyezését megismételve ezúttal hazai pályán vett át bronzérmet.

A 26 esztendős dobóatléta számára felemelő érzés volt találkozni a nála 30 évvel idősebb négyszeres olimpiai bajnokkal, amire csak ráerősített, hogy a hozzájuk csatlakozó harmadik prominenst ő mutathatta be a magyar sport egyik legsikeresebb alakjának. A külföldi híresség Lord Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) Budapesten újjáválasztott elnöke volt, Moszkva és Los Angeles középtávfutó-aranyérmese, így hát Darnyihoz hasonlóan az olimpiai bajnokok illusztris társaságának tagja.

A tükörbe nézve nem ismert magára

Az ünneplést és a médiaszereplések sokaságát, valamint a Szuperliga-döntőt és a csapatbajnoki versengést a teljes nyugalomnak, a feltöltődés heteinek kellett volna követnie, ám a magyar atlétaválogatott húzóemberének ebből a megérdemelt jóból szinte semmi sem jutott.

„Tüdőgyulladással estem az ágynak, hol vacogtam, hol kivert a víz, piszok rosszul voltam, napról napra egyre gyengébbnek és elesettebbnek éreztem magamat, és ez így ment tizenegy hosszú napon át. Hat kilót fogytam, amikor a tükörbe néztem, nem ismertem magamra, olyan pocsékul festettem. Nem tartom kizártnak, hogy közben koronavírussal is megfertőződtem, de nem fantáziálok, inkább örülök annak, hogy módjával már terhelni tudom magamat, mondjuk úgy, hogy egyelőre inkább csak edzegetek” – számolt be az elmúlt hetek nehéz napjairól az SzPress Hírszolgálatnak nyilatkozó, hétszeres magyar bajnok kalapácsvető, aki ezekben napokban – kicsit még mindig köhögve – Jánoshalmán, a szülői házban igyekszik erőt gyűjteni az egyre nagyobb terhelésű edzések elvégzéséhez.

Világbajnoki szereplését értékelve ezúttal is annak a véleményének adott hangot, hogy Budapesten a soha nem tapasztalt biztatásnak köszönhetően pályafutása eddigi legjobb versenyét produkálta, de az elől sem zárkózott el, hogy minősítse az újabb, oda-vissza hullámzó lengyel–magyar óváscsata nem éppen szívderítő eseményeit.

Nem a lengyel dobók balhéztak

„Azt mindenképpen el kell mondanom, hogy nem a lengyel srácok, az ötszörös világbajnok Fajdek és az olimpiai címvédő Nowicki balhéztak, tehát nem ők voltak a bajkeverők, hanem a szövetségi stábjuknak azok a tagjai, akik ezúttal is azt akarták mindenáron bebizonyítani a saját videófelvételeikkel, hogy egyik vagy másik kísérletem érvénytelen volt. Szerintem túltolták a dolgot, de inkább lépjünk tovább, remélem, ők is úgy gondolják, hogy végül is igazságos sorrend alakult ki.”

A Nemzeti Atlétikai Központ minden igényt kielégítő arénájában nem kis meglepetésre a még csak 21 éves, dobókörben szélsebesen forgó kanadai Ethan Katzberg lett a kalapácsvetés győztese, tekintélyt parancsoló, 81,25 méteres egyéni csúccsal, Nowicki 23 centiméterrel lemaradva az ezüstérmes, Halász a legjobbját 10 centivel megközelítve a harmadik, Fajdek pedig kereken 80 méterrel ezúttal csak a negyedik.

„Az elmúlt négy esztendőnek számomra az a tapasztalata, hogy miközben egymást követik a dobogós helyezéseim, az egyéni csúcsom megjavításával nehezebben boldogulok” – folytatta Halász, példával is szolgálva.

„Dacára annak, hogy már 2018-ban 79,50-nél tartottam, a 80 méter fölé csak 2022-ben jutottam, furcsa, de éppen akkor, amikor a eugene-i világbajnokságon az ötödik hellyel kellett beérnem. Úgy érzem, hogy jóval több van bennem a 80,92 méteres egyéni csúcsomnál, ezért merem már most kimondani, hogy mire készülök a jövő évi Európa-bajnokságon, majd a párizsi olimpián. Kétszer egymás után éremszerzésre, de hogy azok milyen színűek lesznek, az csak ott, a két nagy versenyen fog kiderülni” – hangsúlyozta a szombathelyi Dobó SE büszkesége.

(Borítókép: Halász Bence 2023. július 8-án. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok