Hiába fogadják sokan kitörő lelkesedéssel, hogy meg-, és lebuktatták a hétszeres Tour de France-győztes Lance Amstrongot, a kerékpársportban nem ért véget a doppingkorszak, még ha a texasi bringás emblematikus alakja is volt annak. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) vezetői is lelkendeznek, de arról jótékonyan megfeledkeznek, hogy a szervezett doppingolás idején is ők irányították a sportágat.

Az amerikai doppingügynökség örökre elmeszelte Armstrongot az1998 és 2005 közötti időszakról gyűjtött tanúvallomások alapján. Az excsapattársak is ezekről az évekről beszéltek, és némelyikük ugyan hozzátette, hogy később más klubokban is doppingolt egy darabig, de már évek óta nem nyúltak tiltott szerhez. Az UCI valószínűleg erre alapozva állítja, hogy túlvagyunk a kerékpár egy velejéig romlott időszakán, amit Armstrong sikeréhsége és néhány doppingdoktor pénzsóvársága okozott. Armstrong magával rántott pár kiöregedő félben lévő bringást, és botránya miatt észbe kapott néhány magát etikusnak gondoló szponzor, a holland Rabobank 17 év után vonul ki a profi kerékpárból, de a botrány nem forgatta fel fenekestül a sportágat.

Sarokba szorítása óta néhány már visszavonult kerékpáros (a most aktívak között még él a hallgatás törvénye) bejelentette, hogy szintén doppingolt, de mindeddig nem indítottak vizsgálatot más klubok vagy kerékpárosok ellen. Arról ne legyenek kétségeink, hogy csak Armstrong csapata volt birtokában a lebukásmentes doppingolás módszereinek, a doppingdoktorok jó pénzért bárkinek a rendelkezésére álltak, ahogy az korábban a legjobb kerékpárosokkal kapcsolatban álló Fuentesről is kiderült.

A sporágat ért sokk most is többeket arra kényszerít, hogy tiszta viszonyokat hozzanak a kerékpárba, a profi kerékpárosok érdekvédelmi testülete azt szeretné elérni, hogy egy független szervezet vizsgálja meg, mennyire hatékonyak a doppingvizsgálatok, és holland szövetség elnöke, Marcel J.G. Wintels is ugyanezt kéri, ha már az UCI nem tudott megbirkózni a doppinggal és vidáman vérátömlesztettek komplett csapatok két teszt között.

A háromszoros Tour-győztes Greg LeMond még ennél is messzebb ment, durván nekitámadott Patt McQuaid UCI-elnöknek, mert szerinte a mindent átszövő korrupció a kerékpár igazi problémája és nem a dopping, ezért McQuaidnek is le kéne mondania. Armstrongot korábban azzal is vádolták, hogy az UCI-nak nyújtott anyagi támogatásával fizetett azért, hogy ne kapják el, és a korrupcióra utal az is, hogy a US Postal szinte mindig tudta, mikor érkeznek az ellenőrök, így felkészülve, kvázi tisztán várhatták őket a kerékpárosok.

Armstrong eltiltása és pénzbüntetése visszatartó erő lehet, de a mostani profi mezőny nagy hányada már doppingkultúrában szocializálódott, vagy ha ők nem is, de vezetőik biztosan. Alberto Contador csapatfőnöke, Bjarne Riis is beismerte, hogy doppingolt az 1996-os Touron, és mivel nála bevált a recept, a kerékpárosainak is elmondhatta, mik a siker összetevői.

A franciák menője, Christophe Moreau is úgy véli, az Armstrong-bukás sem változtat semmin. 1998-ban tagja volt a Tourról doppingolás miatt kirúgott Festina csapatnak, és hiába robbant ki a kerékpár addigi legnagyobb botránya, mint a US Postal példája és azóta megbukott kerékpárosok sora mutatja, semmi sem változott, legfeljebb annyi, hogy évről-évre több fecskendőt festettek fel a versenyek útvonalaira a szkeptikus szurkolók.

Hogy a rendszer képmutató marad, arra jó esély van, a most tisztulásért kiáltó kerékpárosok és vezetőik belülről ismerik a rendszert, eddig nem tettek ellene semmit, most mégis igyekeznek másra mutogatni, hogy oldja meg a problémát. Bizonyára találnak majd egy újabb Armstrong-ügyet, hogy lehessen eredményeket felmutatni, de a sportágnak leginkább akkor van esélye a megtisztulásra, ha a Rabobankhoz hasonlóan még több szponzor beint, és a kerékpár elszegényedve visszasüllyed amatőrstátuszba.