Index Vakbarát Hírportál

Armstrong: Mocskos idők voltak, fegyverkezési versenyt nyertem

2014.04.25. 10:56

A doppingolás miatt örökre eltiltott Lance Armstrongot nem nagyon izgatják a tények, bár hét Tour de France-győzelemtől is megfosztották büntetésként, még mindig úgy tartja, 1999 és 2005 között ő nyerte a francia kerékpáros körversenyeket.

A bringás egy interjúban azt mondta, győztesként tekint magára, nagyjából azzal menti fel magát, amit mindenki tudni vél, szinte kivétel nélkül doppinggal mentek a többiek is: „Úgy érzem, én nyertem meg azokat a versenyeket. Tudom, hogy ez egy nem túl népszerű válasz, de ez az igazság. Elég mocskos időszak volt. Valójában fegyverkezési verseny volt, és ezt mindannyian elfogadtuk" – mondta az Outside-nak.

„Természetes, hogy azt mondom, én nyertem, de kérdezzék meg a többi srácot (a Touron indult versenyzőket), akik velem együtt mentek és szenvedtek. Ő nyert? Tudom, hogy mi lesz a válaszuk."

Armstrong szerint tiszteletlenség sportágával szemben, hogy miután őt megfosztották címeitől, azt senki nem kapta meg helyette. Korábban a szintén doppingoló Jan Ullrich is azt mondta, hogy „senkin sem segít, ha az eredménylistákon csak egy vonal áll a győztes neve helyett." Armstrong nemrég egy videóban tűnt fel, amelyben kerékpárszerelőt alakított, de hogy senkinek ne legyenek kétségei, azért a neve alá azt is kiíratta, hogy hétszeres Tour de France-győztes. Némileg meglepő, hogy Twitterén viszont egyszerű kerékpárszerelőnek titulálja magát. (Bár ez valószínűleg csak reklámfogás.)

Az óriási egójú Arsmtrongnak korábban is sikerült milliókat felháborítania, a legnagyobb nyugalommal pózolt bekeretezett sárga trikói előtt, miután bejelentették, megfosztották címeitől. Azóta már másfél év eltelt, de Amstrong énképe nem nagyon változott, hiába ismerte be doppingolását Oprah Winfrey műsorában, majd tett eskü alatt vallomást arról, kik segítették, hogy hozzájusson a tiltott szerekhez.

A bukott kerékpáros egyelőre nem tudja, hogy a későbbiekben hogyan fogják őt megítélni, és mit hoz számára a jövő – ha az ellene indított pereket elveszíti, akkor adósságokat mindenképpen – , a bringázással már felhagyott, inkább futással próbál fitt maradni. Az általa alapított rákellenes szervezetnek sem dolgozik már.



Rovatok