Index Vakbarát Hírportál

Mint vert sereg, úgy nézett ki a tömegbukás után a mezőny

2014.09.28. 13:54

A ponferradai kerékpár-világbajnokság női mezőnyversenyében egy korai tömegbukás szinte lefelezte a mezőnyt. Többen törésekkel kerültek kórházba.

A hétkörös versenyből még csak a másodikban jártak, amikor a lejtőn egymást követték a bukások, és végül alig maradt olyan versenyző, akit kimaradt volna belőle. Az úton és az árokban is hevertek sérültek, használhatatlanná vált kerékpárok. A 134 fős mezőnyből végül csak 77-en tudták folytatni.

Többeket kórházba szállítottak, az egyik kanadai versenyzőnek a csípőcsontja tört, de a könnyebb sérültek közül is sokan feladni kényszerültek a világbajnokságot. A bukás miatt a mezőny is szétszakadt, a címvédő Marianne Vos is hátra maradt, így sok energiájába kerül, míg újra felküzdötte magát az élre.

A női elit kategória 10 körös, azaz 127km-es mezőnyversenyén az aranyérmet a francia Pauline Ferrand-Prevot szerezte meg, miután kiélezett hajrában célfotóval előzte meg a német Lisa Brennauert. A harmadik helyen a svéd Emma Johansson zárt. A magyar indulók Kormos Veronika és Szurominé Pulsfort Diána már az első körben hátrányba kerültek a mezőnyhöz képest és a harmadik kör végén álltak ki, írja a Velo.hu.



Rovatok