Index Vakbarát Hírportál

Armstrong versenyezni próbált, de az utolsó pillanatban kidobták

2014.10.24. 18:13

Lance Armstrong nem vehet részt a hétvégi Gran Fondo Hincapie országúti kerékpáros maratonon.

Bár az Armstrong egykori legfontosabb segítőjének nevét viselő esemény nem tartozik a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárába, azt az Amerikai Szövetség (USA Cycling) felügyeli. A maratonra vonatkozik a Nemzetközi Antidopping Szövetség szabálya, mely nem engedi, hogy doppingvétség miatt eltiltott sportoló bármilyen, az UCI, a kontinentális szövetség vagy a nemzeti szövetség égiszébe tartozó, felügyelt vagy rendezett eseményen részt vehessen, írja a velo.hu.

A korábbi US Postal csapatából Kevin Livingston, Tom Danielson, Michael Barry és Christian Vande Velde is rajthoz állnak, a mostani versenyzők közül pedig Van Garderen és Bookwalter is.

Armstrongot örökre eltiltották a versenyzéstől, miután beismerte, hogy pályafutása alatt végig doppingolt, de a hatóságokkal nem volt hajlandó tovább együttműködni a felderítések kapcsán.

Hincapie az eset után elmondta, egy hónappal ezelőtt bejelentették Armstrong részvételét a döntéshozónak gondolt szervezethez, akkor zöld utat kapott a dolog. Szerinte a szövetség most az utolsó pillanatban mégis változtatott az álláspontján, miközben a szövetség kommunikációs igazatója úgy nyilatkozott, hozzájuk sosem érkezett igény arra vonatkozóan, hogy Armstrong bringázna ezen a maratonon. Csak a szervezők két nappal ezelőtt kiküldött körleveléből értesültek róla, hiszen a 3000 regisztrált bringás esemény összes rajtlistáját nem nézik végig. 



Rovatok