Index Vakbarát Hírportál

Csak a mez és név közös, meg a dopping

2014.11.27. 11:55

Már az ötödik Asztana-kerékpáros bukott meg doppinggal, a kontinentális csapatban tekerő Artur Fedosszejevnél anabolikus szteroidot mutatott ki egy teszt. Az idei Tour de France-győztest adó klub egyre nehezebb helyzetbe kerül. Lemaradhat a legnagyobb versenyekről.

Már az eddigi doppingesetek is bőven elegendőek voltak ahhoz, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) vizsgálatot indítson, hogy megkaphatja-e egyáltalán a kazah klub a World Tour-licencet. Ez az engedély a csapatoknak létszükséglet, ezzel automatikus a részvételük a legnagyobb egynapos versenyeken és a háromhetes körversenyeken. Ha az Asztana nem kapja meg, a Tour-győztes Vincenzo Nibali elveszítheti az esélyét a címvédésre, hacsak nem vált klubot.

Az idei World Tour-mezőnyben csak két pozitív doppingeset volt, a Makszim és Valentyin Ingliszkij EPO-val bukott meg augusztusban, majd jöttek ez újabb ügyek. Az Asztana a World Tour-csapata mellett egy kontinentális csapatot is futtat, innen is biztosítja utánpótlását, de egyre inkább úgy tűnik, hogy kerékpárosai a doppingnak köszönhetik sikereik egy részét.

Augusztus végén Ilja Davigyenkónál, majd Viktor Okisevnél is szteroidhasználat nyomaira bukkantak, ahogy Fedosszejevnél is. Egyik bringás sincs több 22 évesnél. Az, hogy mindhárom kerekes ugyanazt a típusú szert használta, arra utalhat, hogy szervezetten folyhat a doppingolás. Ezt persze nehéz bizonyítani, és azt is, hogy a fiókcsapat és profik között bármilyen kapcsolat lenne, de a presztízsveszteség akkor is óriási.

Most próbálják menteni a menthetőt, a doppingesetek miatt felfüggesztették a kontinentális csapatot. A profik főnöke, Alexander Vinokurov is próbálta védeni bringásait: „Az embereknek meg kell érteniük, hogy itt két különböző világról van szó, a két csapatban csak a mez és a név közös." Ezt az érvelés némileg gyengíti, hogy a profik korábbi sportigazgatója, Dmirij Szedun éppen a kontinentális csapatnál vállalt munkát.

A szponzorok távozásától nem nagyon kell tartani, mert az Asztana kvázi állami csapat, de a megújulásról és a doppingkultúra elleni harcról beszélő UCI nem nagyon teheti meg, hogy ne büntesse meg az Asztanát. A kazah klub egyszer már megjárta, 2008-ban nem indulhatott a Tour de France-on.

A Tour-győztes Nibali nemrég, négy lebukás után még optimistán nyilatkozott, szerinte simán megkapják a licencet, és szinte természetesnek veszi, hogy az egész csapatot doppingolónak tekintik. Úgy érzi, ugyanez játszódott le akkor is, amikor a Sky dominált.



Rovatok