Index Vakbarát Hírportál

Olimpiára is jó lehet az új pesti bringapálya

2014.11.29. 11:49

A tervek szerint 2017-re elkészül az új Millenáris Velodrom. Szilasi László (velo.hu) az egyik szakmai felügyelőt, a 27-szeres magyar bajnok Berkesi Andrást kérdezte a projektről. A tervek szerint amatőrök is körözhetnek majd a 400 méteres szabadtéri és a 250 méteres fedett pályán is.

Akár olimpiát is rendezhetünk rajta

Ami már biztos, 2017-re a kiírás szerint egy második kategóriás velodrom fog épülni Budapesten. „Ülőhelyek tekintetében az első kategóriás 3000 feletti és erősebb megvilágítása van a HD tévéfelvételek miatt, a második kategóriás ez alatti befogadó képességű. Az első kategóriás pálya olimpia és világbajnokság megrendezésére már alkalmas, a második kategóriás alapból lényegében minden másra: világkupára, Európa-bajnokságra vagy akár ifjúsági világbajnokságra. Jó hír, hogy a Milli átalakítható lesz akár egy olimpiai verseny megrendezésére is, hiszen a mobillelátók és a többi kiegészítő is be van tervezve” – mondja Berkesi, aki szerint lesz olyan magyar pályabringás, aki nagy nemzetközi versenyen is megtöltheti a velodromot a hazai nézőkkel.

Bárki felmehetne egy körre

„Én úgy képzeltem el az új Millenárist, hogy bárki jegyet válthasson a pályára, illetve hozzá kerékpárt bérelhessen. Úgy működhetne, mint bármelyik konditerem. Nem egy olyan intézményt szeretnék, amit csak a profik tudnak használni, hanem olyat, aminek a szolgáltatásait bármelyik kerékpáros élvezheti, legyen az amatőr, vagy szabadidős sportoló. Ez úgy működhetne, hogy lenne a pályának egy időbeosztása, pl.: reggel 6-tól 9-ig, 12-től délután 2-ig, majd este, például 5-től 10-ig bárki használhatná a pályát. Egy válogatottnak és a pályán készülő csapatoknak a délelőtti és a délutáni időszakban biztosított lenne a napi kétszeri tréning. Ez természetesen a stadion fenntarthatóságát is elősegítheti. A környező országokból is számíthatunk majd edzőtáborozókra, ez turisztikai bevételt is hozhat Budapestnek. Egy pályának azonban vannak szabályai, és azok megismeréséhez tanfolyamot kell szervezni, ahol megtanítják, hogyan tudsz felmenni a pályára, szervezett keretek között meg lehet ismerni az alapokat. Onnantól kezdve, hogy valakinek van ilyen licence, szabadon használhatja a pályát” – mondja Berkesi a későbbi üzemeltetési tervekről.

Szalontay Svájcban edz

Az MKSZSZ, az FTC Kerékpáros Szakosztály és az MKSZ együttműködése révén a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával a többszörös magyar pályakerékpáros bajnok Szalontay Sándor a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) svájci edzőközpontjában, a World Cycling Centerben készül szeptember elsejétől. A riói olimpiát megcélzó Szalontay egyre közelebb kerül a világelithez. A 200 m-es távon sorozatosan döntötte meg az ősszel az új magyar csúcsokat, ha eredményeit a világkupákhoz viszonyítjuk, jelenleg már a legjobb 15-be is beférne.


Rovatok