Index Vakbarát Hírportál

Macskaköves szakasz az országúti kerékpárosoknak az olimpián

2014.12.10. 12:13

Macskaköves szakaszon is keresztül kell majd haladniuk a kerékpárosoknak a 2016-os Rio de Janeiró-i nyári olimpia országúti mezőnyversenyében. 

A nemzetközi sportági szövetség (UCI) és a szervezőbizottság által közösen kijelölt útvonal érinti a Copacabanát és az Ipanemát, a rajt és a cél pedig a Flamengo parkban lesz.

A központi körszakaszon belül kell majd a versenyzőknek egy 2 kilométeres kövezett részen túljutniuk, valamint két emelkedőre felkapaszkodniuk: a Grumarira 1200, a Grota Fundára 2100 méteres út vezet fel. Ezen az útvonalon a férfiak négyszer, a nők pedig egyszer haladnak végéig, így előbbiek 256,4, utóbbiak pedig 130,3 kilométert tesznek majd meg. Az időfutamon 29,8 kilométeres pálya vár a résztvevőkre, ezen a férfiak kétszer, a nők egyszer mennek végig.

"Az országúti versenyek hagyományosan érintik a rendező város emblematikus helyszíneit, Rio sem lesz kivétel" - jelentette ki Eduardo Paes polgármester.



Rovatok