Index Vakbarát Hírportál

Giro: Contadort nem lehet megroppantani

2015.05.24. 18:01

A hosszú időfutam után 165 kilométeres hegyi befutós, három kategorizált emelkedőt tartalmazó szakasszal folyatódott a 2015-ös Giro három kulcs napja, ahol a top 10 tovább alakult, de a verseny két legerősebbje nem talált fogást egymáson.

Madonna di Campiglio mindössze második alkalommal szolgál az Olasz Körverseny céljául, legutóbb 1999-ben Marco Pantani nyert itt rózsaszín trikóban.

A szakasz igazán kemény hegyi etaphoz méltóan megannyi támadással kezdődött. Hosszú kilométerek teltek el, mire több kisebb csoport alakult ki a rózsaszín trikós alkotta főmezőny előtt. A szökéssel próbálkozók között ott volt többek között Gilbert és Visconti is, de a nap egyértelműen az összetett legerősebb hegyimenőiről szólt.

A 15. szakasz első komoly megpróbáltatása (a rajttól magasodó la Fricca emelkedőjén kívül) 125 kilométernél kezdődött az első kategóriás Passo Daonéval. A 8,4 kilométer hosszú, átlagban 9,2 százalékos emelkedő sok – előzetesen – top favoritnak kikáltott versenyző vesztét hozta, leszakadt az élmenők csoportjáról Rigoberto Urán (Etixx – Quick-Step) és RIchie Porte (Team Sky) is, akik a célig súlyos percek összeszedésével tették egyértelművé, hogy számukra végképp elúszott a Giro d'Italia. Érdekesség, hogy ugyan ezen a hegyen maradt magára Alberto Contador is. A spanyol gond nélkül tartotta magát, de csapattársai közül mindenki leszakadt, még Kreuziger is. Ezzel szemben az Astanából ott volt még Arunak Landa, Kangert és Tiralongo is.

A két hegy közötti gyorsasági hajrán Contador ment rá a bónuszmásodpercekre az Astana legnagyobb meglepődésére, csak Landa ment a spanyol után.

Innentől természetesen a kék mezesek diktálták a tempót, amelynek köszönhetően a Campiglio átlagban 5,9 százalékos hegyének megkezdésekor már csak nyolc fő tekert a verseny legelején, név szerint Contador, Aru, Kangert, Landa, Geniez, Amador, König és Trofimov.

Campiglio településre megérkezve, három kilométerrel a cél előtt indított Mikel Landa, akivel Contador tartotta a lépést, a többiek leszakadtak, Aru és Trofimov váltak az elsőszámú üldözővé. Contador nem sokkal később visszatámadott, de honfitársa tartotta vele a lépést, így a két kettes csoport összezárt. Nyilvánvalóvá vált, hogy Contador ma nem kiemelkedően erős, de szeretné megnyerni a szakaszt, az Astana pedig ugyan így gondolta, de ők két emberrel taktikázhattak. Néhány kisebb akciót követően (egyszer Aru is megmutatta magát) Trofimov kicsit megúszott, de aztán újra felzárkózott és visszatámadta a hármast kevesebb mint két kilométerrel az 1715 méter magasan kijelölt célkapu előtt. Egy darabig úgy tűnt, hogy a legjobbkor, hiszen a hármas meglehetősen fáradtnak tűnt, ám a legvégén a csoportból messze legaktívabb Landa mindenkit lekerülve megnyerte a szakaszt, amely akcióra már Contador nem mozdult, együtt futott be Landa és Trofimov mögött, Aruval együtt, de az olasz előtt, akin így a bónusz jóváírásoknak és az apró különbségnek köszönhetően 7 másodpercet hozott a mai napon.

Urán Cunegoval együtt 8 percnél is többet kapott, Richie Porte közel fél óra hátrányban zárt.

Holnap pihenőnap, majd kedden 5 kategorizált emelkedővel tarkított hegyi szakasz, emelkedős befutóval az Aprica hegyen.

A Giro d'Italia 15. szakaszának végeredménye:

1 Mikel Landa Meana (Spa) Astana Pro Team 4:22:35

2 Yury Trofimov (Rus) Team Katusha 0:00:02

3 Alberto Contador (Spa) Tinkoff-Saxo 0:00:05

4 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:00:06

5 Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNL-Jumbo 0:00:38

6 Andrey Amador (CRc) Movistar Team 0:00:42

7 Leopold Konig (Cze) Team Sky 0:01:00

8 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team 0:01:10

9 Alexandre Geniez (Fra) FDJ.fr 0:01:49

10 Damiano Caruso (Ita) BMC Racing Team 0:02:13

(...)

24 Jurgen Van Den Broeck (Bel) Lotto Soudal 0:05:47

34 Rigoberto Urán (Col) Eitxx - Quick-Step 0:08:00

88 RIchie Porte (Aus) Team Sky 0:27:04

Az összetett állása 15. szakasz után:

1 Alberto Contador (Spa) Tinkoff-Saxo 60:01:34

2 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:02:35

3 Andrey Amador (CRc) Movistar Team 0:04:19

4 Mikel Landa Meana (Spa) Astana Pro Team 0:04:46

5 Leopold Konig (Cze) Team Sky 0:06:36

6 Yury Trofimov (Rus) Team Katusha 0:06:58

7 Damiano Caruso (Ita) BMC Racing Team 0:07:10

8 Maxime Monfort (Bel) Lotto Soudal 0:08:20

9 Giovanni Visconti (Ita) Movistar Team 0:09:53

10 Alexandre Geniez (Fra) FDJ.fr 0:10:03

További érdekességek a Giróról: www.velo.hu/giro2015



Rovatok