Index Vakbarát Hírportál

Érthetetlen, miért bukott a sárga trikós: kiütött két favoritot is

2015.07.09. 18:20

Egy nyugodt szakasz végén éppen a Tour de France sárga trikósa, Tony Martin bukott, és döntött fel több kerékpárost. Martint úgy kellett betolni a célba. Az etapot a zavart kihasználó Zdenek Stybar (Etixx-Quick Step) nyerte.

A macskakővel, balesetekkel, szembeszéllel nehezített napok után a Tour mezőnye egy pihenősebb etapot iktatott be magának. Az Abbeville és Le Havre közötti 191,5 kilométer jó részén nem szaggatták szét magukat a csapatok az eleve nem túl nehéz terepen, az első négy órában 37-es átlagot hajtottak. Ennek ellenére a Perrig Quemeneur (Europcar), Kenneth Van Bilsen (Cofidis), Daniel Teklehaimanot (MTN-Qhubeka) alkotta szökevénycsoport sem tudott túl nagy előnyt összehozni, 3-4 perccel tekertek a mezőny előtt.

Az erirtreai Teklehaimanot a Tour előversenyén, a Critérium du Dauphine-en megszerezte a legjobb hegyi menőnek járó pöttyös trikót, és itt a francia körön is viselni akarta. Érthető okokból volt benne a szökésbe. Bele is kezett a pontgyűjtésbe, két negyedik kategóriás hegyen egy-egy pontot szerzett, így pontszámban utolérte az addig vezető Joaquim Rodriguezt (Katyusa). Teklehaimanot a következő hegyet is elvitte, így övé lett a pöttyös trikó.

A hajrára készülő mezőny a céltól három kilométerre fogta be az utolsó szökevényt Van Bilsent, így kezdődhetett a helyezkedés.

Tony Martin bukása

Az utolsó másfél kilométer emelkedett, leginkább a tavaszi klasszikusok menői számítottak esélyesnek. A Katyusa indult meg, Rodriguez vezetett Alexander Kristoffnak. Nagyjából ebben a pillanatban billent meg Tony Martin, aki feldöntötte Vincenzo Nibalit is, de Nairo Quintana is elesett. Martin a földön maradt, bal vállát fájlalta, később a csapat hivatalosan is közölte, hogy kulcscsontját törte, emiatt pedig fel kellett adnia a versenyt. A bukás előtt furcsa és hirtelen manővert tett, mintha elszédült volna a kerékpáron.

Az élcsoportban Stybar váltott iramot, csak késve vették üldözőbe ellenfelei, mindenki a másikra várt. A cseh bringás simán nyert, a második helyre újra Peter Sagan (Tinkoff-Saxo) jött be két másodperc hátránnyal. A harmadik helyen Bryan Coquard sprintelt. 

Sagan a második hellyel a pontversenyben már közvetlenül ott van a André Greipel mögött, 158 illetve 161 ponttal állnak a lista első két helyén.



Rovatok