Index Vakbarát Hírportál

Nem vicc: Armstrong beszólt, hogy doppingolhatnak a Touron

2015.07.15. 10:05

Provokatív megjegyzést fűzött a Tour de France országúti kerékpáros körverseny keddi szakaszán erődemonstrációt tartó Chris Froome és csapatának teljesítményéhez a doppingolás miatt hét Tour-elsőségétől megfosztott Lance Armstrong.

Az örökös eltiltással sújtott amerikai bringás szerint sok kérdést vet fel az idei kiírás első komoly hegyi etapja. A Twitteren ezt kérdezte: "Froome, továbbá elsőszámú segítője, Richie Porte, illetve a Sky túl erős ahhoz, hogy tiszták legyenek? Engem ne kérdezzenek, nem tudhatom".

Hozzátette még, hogy ő senkit sem vádol, és nincs olyan helyzetben, hogy véleményt nyilvánítson.

De egyértelmű, hogy ilyesmit tett.

A 2013-as Tour brit bajnoka kedden, az utolsó emelkedőn szinte állva hagyta riválisait, mögötte segítője, Porte lett a második. A kolumbiai Nairo Quintana 1 perc 4 másodperc lemaradással érkezett harmadikként. Az összetettben addig második helyen álló amerikai Tejay van Garderen úgy végzett tizedikként, hogy ő már két és fél percet kapott Froome-tól, míg a spanyol Alberto Contador közel három perccel maradt el a brittől. A címvédő olasz Vincenzo Nibali összetettben 6 perc 57 másodperc hátrányba került, ezzel jelenleg tizedik.

A kétszeres Tour-győztes, 4:04 perces hátránnyal összetettben hatodik Contador szerint Froome most magasabb szinten van, mint a mezőny többi része, mindenkinél jobb. Saját gyengébb teljesítményét azzal magyarázta, hogy nehezen kapott levegőt, és így nem tudott megfelelő fordulatszámmal tekerni.

A jövő hét vasárnapig tartó Touron szerdán a Pau és Cauterets közötti 188 kilométer vár a mezőnyre - szintén a Pireneusokban, írta az MTI.



Rovatok