Index Vakbarát Hírportál

Froome megroppant, Landa vitte a gyilkos szakaszt

2015.09.02. 18:23

A Vuelta a Espana borzalmasan nehéz szakaszán Mikel Landa (Astana) volt a legerősebb, csapattársa, Fabio Aru ávette a piros trikót. Több favorit is megrogyott, a bukásba is keveredő Chris Froome nagyon megzuhant. 

Minden idők legkeményebb szakaszának tartotta a legtöbb versenyző a Vuelta 11. etapját. Elég csak ránézni a szintrajzra, és könnyen beláthatjuk, hogy igazuk van. Leginkább egy fűrészfoghoz hasonlít a Pireneusokban kijelölt brutális útvonal metszete. A 138 kilométerbe hat hegycsúcs megmászását szorították bele, több mint 5000 méternyi szintemelkedéssel.

A terep is elég kihívást jelent a kerékpárosoknak, de amint arra Alejandro Valverde is rámutatott, a keddi pihenőnap is sokat számíthat egy ilyen etapon. Van, olyan kerékpáros, akinek éppen a pihenés tesz be. Nem tud közvetelenül után olyan jól teljesíteni. A sokáig piros trikós Esteban Chaves pedig egyszerűen úgy jellemezte a szakaszt, hogy ezt két nap alatt kéne teljesíteni.

„Soha nem versenyeztem ilyen kemény szakaszon egyik Grand Touron sem, nem tudom, mi fog történni. Az időjárás is dönthet, hidegebb lesz, és talán esni is fog. Az első hét hősége után akár nagy időkülönbségek is kialakulhatnak, és sokan feladhatják" – nyilatkozta Chris Froome a szakasz előtt.

Talán ő sem gondolta, hogy már a legelején róla fog szólni a verseny, az első kilométereken elesett a hegymenetben, valószínűleg a útszéli korlátban akadt fenn. Gyorsan visszazárkózott, úgy tűnt rendben van, de később kiderült, megsérülhetett a válla.

Az első emelkedőn egy 16 fős szökés alakult ki, sokan csak azért mentek előre, hogy a verseny későbbi fázisában majd segíthessék csapatkapitányaikat. Harmincöt kilométer megtétele után két perccel vezettek a főmezőny előtt, ami ekkor még meglepően nagy létszámú volt.

A második hegy után már negy perc fölé nőtt a különbség, az élen közben Imanol Erviti hajtott, 18 másik szökevénnyel a háta mögött. Ekkor már a Sky irányította a főmezőnyt, mögéjük a Movistar sorolt be, előrevetítve, hogy Froome nagyot küzd majd Valverdével és Quintanáva. 

A negyedik hegyen, 44 kilométerrel a céltól azonban Chris Froome váratlanul leszakadt. Ezután az Astana diktálta a tempót és három kilométer alatt másfél percet kapott a Tour-győztes. A Collada de la Gallina tetején pedig már 2:35-ös hátrányát kapott a főmezőnytől.

A lejtőn Valverde és Joaquim Rodriguez húzta meg, a két hegy között leszakadt az összetettben vezető Tom Dumoulin is. Froome végképp elszállt, már négy perc távolságban volt, és folyamatosan csúszott hátra.

Az igazi csata azonban az utolsó hegy lábánál indult. A Katyusa ment tempót, de Aru támadta meg először a favoritokat, szét is szakadt a sor, Valverde, Quintana is lemaradt, csak Rodriguez és Dani Moreno, a két katyusás tartotta vele a ritmust egy darabig. Három kilométerrel később azonban egy iramváltás őket is megtörte. Ért a kettős astanás siker, mert a szakasz elején meglépő Landa egyedül még mindig szökésben volt.

Aru nagyon jó iramban tekert, de Landát már nem érte utol, a spanyolé lett a királyetap. Egy perc húsz másodpercet vert csapattársára, aki összetettben átvette a vezetést Dumoulintől. Harmadik helyen a szintén szökevény Ian Boswell gurult be. A negyedik Rodriguez lett, összetettben ő második Aru mögött. Froome közel kilenc percet kapott a szakaszgyőztestől, neki már esélytelen a jó szereplés, de Quintana és Valverde is nehéz helyzetbe került.

 


Rovatok