Index Vakbarát Hírportál

Átok ült a bringaversenyen: szívroham, rengeteg bukás, bringalopás

2016.05.04. 19:19

Idén sok baj, lopás, bukások, szívroham, visszalépés kapcsolódott a Magyarországot is érintő, rangos U23-as kerékpárversenyhez, a Carpathian Couriers Race-hez.

A Carpathian Race április 29-én Veszprémben startolt egy prológgal, amit egy Veszprém–Pápa-szakasz követett másnap. Az ötnapos verseny befutója aztán a lengyelországi Tarnowban volt. A versenyen két magyar csapat, a Szuperbeton és a Mugen Race indult. Ők is átéltek néhány nehézséget. A Szuperbeton rögtön az első szakaszon elveszítette két versenyzőjét bukás miatt.

„Borzasztó erős mezőny gyűlt össze, ezek a fiatalok már tudnak nagyon gyorsan menni, bringázni még kevésbé, ezért sok bukás tarkította a versenyt" – nyilatkozta Stubán Ferenc csapatvezető a Bikemagnak.

Filutás Viktor is megszenvedett az első szakaszon: „A mezőny hihetetlenül ideges volt, “satufék-állórajt” végig. A bukások pedig egyfolytában hátráltattak, valahogy mindig rossz helyen voltam. Az utolsó 5 kilométeren belül 3 bukást is kivédtem. Egyszer összeakadt egy lottós egy brittel, én meg átmentem a kerekeiken, utána 3 kilométernél egy CCC-s felakadt egy kerékre, majd arccal a földbe csapódott. A kerékpárja meg rám zuhant, amivel majdnem kiütötte a kezemből a kormányt. De ha ez sem lett volna elég, akkor az utolsó 50 méteren a célegyeneshez vezető kanyarban már szépen elöl voltam, aztán két srác felakadt a kordonra, berepültek elém, amivel nagyjából el is úszott minden."

A mezőny erősségét jelezte, hogy olyan nagy klubok fiókcsapatai indultak, mint az Astana vagy a belga Lotto, de itt volt Bradley Wiggins csapata is, és a lengyel CCC is nagyon erős sorral nevezett. 

„A zárónapon történtek a legérdekesebb dolgok. Nem állt rajthoz sem a Wiggins Team, sem a holland Jo Piels. A britektől éjszaka elloptak két kerékpárt, így bojkottálták a mai napot. Mondjuk ezt nem értem, hogy ahol mindenkinek három bringája van, legalább miért nem indul el, anno én kritérium- és páros-ob között hasonlóan jártam, és a kölcsön bringával sem fordult meg a fejemben az, hogy ne álljak rajthoz. Itt ugye még kölcsön kerékpár sem kellett volna. Holland részről pedig az egyik versenyző éjjel rosszul lett, és intenzív osztályra szállították azonnal. Majd a rajt előtt egy járókelő is összeesett a célterületen" – mondta a legjobb, 56. helyen záró magyar, Rózsa Balázs.

Az említett versenyző, a 21 éves holland Gijs Verdick állapota még mindig kritikus, a kórházban másodszor is szívrohamot kapott, ami után agykárosodást is szenvedett az oxigénhiány miatt.



Rovatok