Index Vakbarát Hírportál

Nézőtől elkunyerált bringával fejezte be a kőkemény versenyt

2016.05.06. 22:23

Az új-mexikói Tour of the Gilát Észak-Amerika egyik legkeményebb kerékpárversenyének tartják, amin a hőséggel, hegyekkel és a szokottnál jóval kényelmetlenebb elhelyezéssel is meg kell birkózniuk a versenyzőknek. Sőt, néha még egy kis találékonyság is kell ahhoz, hogy egyáltalán be tudják fejezni a távot, például a bringáját törő Zack Allisonnak is így kellett tennie.

Az Elevate Cycling versenyzője egy nagy bukásba került bele, amikor egy, a kijelölt úton átszaladó kóbor kutya miatt bukó társain esett át. A kerékpárja is megsérült a bukásban, de ekkor még folytatni tudta a versenyt, egészen 4 kilométerrel a cél előttig, amikor a váltója megadta magát. Allison úgy döntött, hogy ha kell, a vállára vett bringával is beér a célba.

De csak gyaloglás közben jött rá, hogy milyen hosszú is 4 km, úgyhogy amikor észrevette, hogy az egyik út szélen ácsorgó nézőnél ott van egy jó harmincéves bringa, egyből elcserélte saját, sérült versenygépét arra. Allisonnak a célig több leszakadó versenyzőt is sikerült megelőznie a tizenöt sebességes géppel.



Rovatok