Index Vakbarát Hírportál

A világbajnok felcsavarta magát a kordonra, dőlt a sor

2017.04.02. 20:12

A belga Philippe Gilbert (Quick-Step) egy bátor és hosszú szökésnek köszönhetően nyerte a Flandriai körversenyt. A legerősebb üldözői, köztük a világbajnok Peter Sagan, egy furcsa bukással veszítették el minden esélyüket. 

A 260 kilométeres, 18 emelkedővel nehezített Flandriai körverseny előtt a legnagyobb esélyesnek a világbajnok Sagant és az olimpiai bajnok, idén három kis klasszikust nyerő Greg Van Avermaet-t kiáltották ki, de a hosszú évek után újra magára találó Gilbert-tel is számolni kellett.

Utóbbiban a céltól 55 kilométerre robbantott, és eltekert a többi favorit csoportjától. Kemény tempót ment, 50-55 másodperces előnyt sikerült felépítenie. 

Közben néhány favorittal is kevesebb lett, a tavaly harmadik Sep Vanmarcke bukott egy lejtőn, míg az utolsó Flandriai körén induló Tom Boonen géphiba miatt maradt le az élcsoportról. A korábbi háromszoros győztes lassan is kapott kerékpárt, de aztán kiderült, hogy a cserebringa is rossz, egy harmadikkal tudott csak visszaszállni a versenybe.

Gilbert leginkább egy hármas üldözőcsoporttól tarthatott, Sagan, Avermaet és Oliver Naesen meg is kezdte a felzárkózást, de a céltól 17 kilométerre mindhárman buktak. A csoportot vezetőt Sagan a kockakőről menekülve túl közel ment a pálya széli kordonhoz, és fennakadt a kerékpárja, Nasenra pedig az egyik néző kabátja is feltekeredett. Avermaet viszonylag gyorsan továbbment, a másik két versenyző azonban nehezen szedte össze magát, ők is elszálltak.

Avermaet elég friss volt az üldözéshez, de az elzsibbadó Gilbert-nek így is maradt fél perc előnye, a célon kerékpárját felemelve sétált át. A második Avermaet, a harmadik Niki Terpstra lett.



Rovatok