Tom Boonen nem nyert Tour de France-t vagy más háromhetes körversenyt, mégis az elmúlt másfél évtized megkerülhetetlen kerékpárosa, aki a macskaköves versenyek királya lett. Száztizenhárom profi győzelem után a kedvenc versenye után vonult vissza. Az idei Paris–Roubaix-n egy tizenharmadik hellyel búcsúzott.

„Biztos vagyok benne, hogy valaha volt legnagyobb másnaposságom lesz" – válaszolta arra kérdésre Boonen, hogy mi lesz vele hétfőn 16 évnyi profiskodás után. Aztán azt is mondta, hogy igazából másnaposan mindig szomorú. A bringás próbált minél kisebb ügyet csinálni a visszavonulásából, de egy olyan legenda, mint ő, egyszerűen nem úszhatta meg a legegyszerűbb kérdéseket sem. Ő pedig válaszolt.

A mostani világbajnok, Peter Sagan is azért tartja nagyra, mert Boonen bármekkora bringás is, bárkivel szóba állt, sőt mások sikerének is tiszta szívből tudott örülni. Persze hosszú út vezetett ahhoz, hogy mindenki őt kérdezgesse.

Belgiumban az országúti kerékpározás nemzeti sport, közügy, ezért is meglepő, hogy Boonent 16 éves koráig nem igazán hatotta meg a sportág, ahogy azt sem fogta fel, mekkora szám a Flandriai körverseny. Boonen a haverjaival már korábban is versenyzett, de ekkortól kezdett el komolyabban kerékpározni. Hamarosan egész Belgium úgy rajongott érte, mint azok, akikkel egykor a versenyt nézte.

2002-ben, Lance Armstrong csapatánál, a US Postálnál lett profivá, nem kapott túl sok lehetőséget, de a véletlen a kezére játszott. Élete első Paris–Roubaix-jén a harmadik helyet szerezte meg. Elvileg csapatkapitányát kellett volna segítenie végig, de George Hincapie bukott, így Boonen saját magáért versenyzett. Ki is kiáltották az új Johan Museeuw-nek.

Honfitársa éppen akkor nyerte meg harmadik kockakövét. Ekkoriban még Boonen sem hitte, hogy túlszárnyalhatja elődjét, és majd négy győzelmet szerez az Észak poklán. Amikor kerékpározni kezdett, nem látott magában hatalmas potenciált, csak annyit, hogy a karrierjébe talán belefér egy győzelem valamelyik klasszikuson. Végül hét lett neki.

A Paris–Roubaix-t rajta kívül csak Roger De Vlaeminck tudta négyszer megnyerni a hetvenes években, és a Flandrián is a csúcstartók között van három győzelmével.

Pályájának elején robbanékonyságával emelkedett ki a mezőnyből, az egyik legjobb sprinter volt a kétezres évek közepén. Győzelmeinek nagy részét mezőnyhajrában szerezte, ezért is aggatták rá a Tornado Tom becenevet. De több volt egy olyan sprinternél, aki azért sikeres, mert remek felvezetést kap csapattársaitól. Sokoldalúságát mutatja, hogy Tour of Belgiumon még hegyi összetettet is nyert, és időnként egész jó időfutamokat is teljesített.

Boonen 2003-tól már a legerősebb belga csapatban, a Quick Stepben hajtott (a klub neve az idők során többször változott), és nem is igazolt már onnan máshová. A Quick Step mindig is az egynapos versenyekre koncentrált, és belga bázisú klubként a tavaszi klasszikusok is kiemelt szerepet kaptak nála. Boonen nem is találhatott volna jobb helyet magának.

A kerékpáros elitbe 2004-ben robbant be, a szezonban 19 győzelmet szerzett, olyan kis klasszikusokat nyert meg, mint a E3 Prijs Vlaanderen, a Gent–Wevelgem vagy a Scheldeprijs, majd a Tour de France-on is debütált. Elsőre összejött neki minden sprinter álma: Párizsban, a Champs Élysées-n nyerte meg a zárószakaszt. Emellett még egy etapsikere volt.

Boonen még ezt a teljesítményt is túl tudta szárnyalni 2005-ben. Ő lett az első olyan kerékpáros, aki ugyanazon évben meg tudta nyerni a Flandriai körversenyt, a Paris–Roubaix-t és még világbajnok is lett.

2006-ban is közel volt a duplázáshoz, de egyik legnagyobb ellenfele, Fabian Cancellara megverte a Paris–Roubaix-n. A Flandriai kör azonban az övé lett, és a Tour de France-on viselhette a sárga trikót is. A következő évben a sárgát nem viselte, de két Tour-etapon is győzött, de ami ennél is fontosabb, a pontversenyt is megnyerte.

Boonen nem az a balhés bringás, de 2008-ban kokainos ügye miatt kisebb gödörbe került. Bár a kokain versenyidőszakon kívül nem számít doppingnak, mégis megbélyegezték, távol kellett maradnia a Tour de France-tól is. Később kiderült, már egy évvel korábban is lebukott kokainnal, majd 2009-ben újra pozitív lett a tesztje. Egy időre fel is függesztették, de gyorsan visszatért a mezőnybe. 

Sérülések és bukások miatt a következő két szezonja nem sikerült túl emlékezetesre, de innen is fel tudott állni, és 2012-ben újra a csúcsra került. A tavaszi kampánya lenyűgöző lett, bekerült a legek közé. Ő lett az első bringás, aki kétszer duplázott a Flandriai körön és a Paris–Roubaix-n, és az első, aki az előbb említett két verseny mellett ugyanazon az éven győzött az E3 Harelbekén és a Gent–Wevelgemen is. Boonen ezekkel a győzelmekkel a kockakövek királya lett. Sosem kímélte magát, rengeteget dolgozott elöl, és bevállalta az akciókat, még ha azok a vesztét is hozták.

„Amikor profi lettem, ez volt a versenystílus: várni, várni, várni. Megpróbáltam ezen változtatni, de most megint mindenki kivár. Mindannyian félnek támadni, aztán a hajrában visszacsúsznak. Azt hiszem, néhány srác jobban szereti elveszíteni a versenyt támadás nélkül, minthogy akciózzon, és úgy maradjon le. Nem szeretem ezt a stílust. Mindenki előre kiszámítja ezeket a napokat, és az a legkönnyebb módja a vereségnek, ha kiszámítható vagy. Néha tökösnek kell lenni, és megpróbálni tenni valamit" – beszélt korábban versenyfilozófiájáról.

2013-ban egy elfertőződött seb miatt kórházba került, ami után úgy tűnt, nem talál vissza korábbi formájához. Csak szép lassan kezdett visszatérni. A vezéri szerepe is elveszett, már nem ő volt az első számú sprinter, Mark Cavendish felvezető embere lett, de a nagysága ebben is rejlett, hogy mások győzelmét is értékelte.

Amikor Filippo Pozzatónak segített a Milano–Sanremón, ő is ugyanúgy feltette a kezét, mint győztes csapattársa.

„Tom mindent alárendelt a kerékpárnak. Tudta, hogyan kell a csúcson lenni ebben a játékban. De mindig emlékeztetett, ez csak egy bringaverseny. Ez tette különlegessé, mindig jó volt nevetni vele, és nem túl komolyan venni ezt az egészet" – mondta róla Bernhard Eisel, akivel együtt tekertek profivá válásakor.

2015 tavaszán is bukott, több versenyről lemaradt, majd októberben megint ijesztő sérülést szenvedett. Az Abu Dhabi Tour-on eltört a halántékcsontja, orvosai féléves kihagyást prognosztizáltak, de Boonen hamar felépült, és bő egy hónap után újra kerékpáron ült.

Harcos és küzdő szellemisége ki is fizetődött, mert utolsó teljes szezonjában megint nagyon közel volt hozzá, hogy Paris–Roubaix-t nyerjen. Agresszíven versenyzett, de végül lehajrázta Matt Hayman. Az év végén pedig a katari világbajnokságon is nagyot ment, jól jött neki az a sok sivatagi tapasztalat, amit a Tour of Qatar-okon szerzett (22 szakaszt nyert), 36 évesen a harmadik helyen futott be.

Idei éve már a búcsúzásról szólt, meseszerű lezárása lett volna a karrierjének, ha megnyeri ötödik Paris–Roubaix-ját, és egyedüli csúcstartóként vonul vissza, de hiába volt jó formában, nem volt igazi esélye a győzelemre. A söröket persze az eredménytől függetlenül megitta, míg ő csak a másnaposságtól lehet szomorú, egy csomó rajongó attól is, hogy nem látják többet a a 192 centijével a mezőnyből kilógó, mindig mosolygó versenyzőt.

(Borítókép: Tom Boonen (zöld trikó) 63. Párizs–Nizza-kerékpárverseny ötödik szakaszában, 2004. március 11-én. Fotó: AFP  Franck Fife)