Index Vakbarát Hírportál

Egy amatőr hiba miatt kifárasztották a rózsaszín trikóst

2017.05.26. 18:53

Egy korán jövő fárasztás után az utolsó emelkedőn nem bírta a tempót Tom Dumo ulin ellenfeleivel, így elveszítette a rózsaszín trikót a Giro d'Italián. Az összetettben Nairo Quintana vezet, de nagyon szoros a verseny, négyen vannak egy percen belül. A 19. szakasz az egymás után két második helyet szerző Mikel Landáé lett.

Tom Dumoulin csütörtökön ügyes taktikával besűrítette a mezőnyt maga mögött, aztán lenyilatkozta, hogy reméli, a csak őt támadó Nairo Quintana és Vincenzo Nibali elveszítik dobogós helyeiket. Nibali nagyképűnek nevezte Dumoulint, és belengette, hogy a szövegéért majd az úton kell megfizetnie a hollandnak. Dumoulin a szakasz előtt elnézést kért, de elkéshetett vele.

A 191 kilométeres etapon az utolsó, Piancavallóra vezető emelkedő tűnt döntőnek, de nem vártak addig az összetett menők, a rózsaszín trikóst meglepő helyen, már alig 50 kilométer után betámadták. A Sunweb csapatmenedzsere azt állította, akkor indultak meg az ellenfelek (a top 10-ből hatan), amikor Dumoulin megállt pisilni, de később kiderült, nem erről volt szó, egyszerűen a kerékpáros hibázott, amikor a sor végére állt be a lejtőn. Ezt vette észre a Bahrain-Merida és a Movistar, amelyek nagy menésbe kezdtek. A rózsaszín trikós másfél-kétperces hátrányba került, de sikeres volt az üldözése, amibe a maradék top 10-esek,  Bauke Mollema, Adam Yates és Steven Kruijswijk is beszállt.

Ahogy összeért a két sor, úgy verseny kezdődött.  A favoritok megnyugodtak, így egy újabb szökevénycsoport ki tudott alakulni. Ahogy szinte mindig Pierre Rolland és Rui Costa és Mikel Landa is elöl tekert a közel húsz fős csoportban, ami több mint tízperces előnyt hozott össze a Piancavallo lábáig. Ők egymás között meccselhették le a győzelmet. A már sok hegyen bizonyító Landa volt a legerősebb, közel két perccel verte Costát és Rolland-t.

A záró emelkedőn a Nibali csapata vezényelt, Francesco Pelizotti diktálta a tempót kapitányának. Nem volt igazán éles a tempóváltás, de éppen Dumoulin szakadt le, nem volt benne ma igazi erő. Sokáig tudta tartani a 20-30 másodperces hátrányát, de amikor betámadták egymást az esélyesek csoportjában, megnőtt a különbség, végül több mint egy percet kapott. Quintana nem volt igazán aktív, csak tette a kerekét a többiekre, de ez is elég volt neki ahhoz, hogy átvegye a vezetést, 38 másodperccel vezet Dumoulin, és 43-mal Nibali előtt. Ez állás papíron még mindig Dumoulinnek kedvez, ha szombaton nem kap perces időhátrányt, a vasárnapi záró időfutamon visszaszerezheti az első helyet.

Quintana mellett a nap másik nyertese Thibaut Pinot volt. Az utolsó kilométereken nagyon jó iramban hagyta ott Nibaliékat, akik igazán meg sem próbálták üldözni őt. A francia bringás fontos másodperceket gyűjtött be így, és csak 53 másodpercre van Quintanától. Ő is nagy versenyben lesz a dobogóért, és akár a első helyért is. 

Eredmények:

19. szakasz, San Candido–Piancavallo 191 km

  1. Mikel Landa (spanyol, Sky) 4:53:00
  2. Rui Costa (portugál, UAE Team Emirates) +1:49
  3. Pierre Rolland (francia, Cannondale-Drapac) 1:54

Összetett:

  1. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 85:02:40
  2. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) +38 mp
  3. Vincenzo Nibali (olasz, Bahrain-Merida) +43 mp
  4. Thibaut Pinot (francia, FDJ) +53 mp
  5. Ilnur Zakarin (orosz, Katusha-Alpecin) +1:21
  6. Domenico Pozzovivo (olasz, AG2R La Mondiale) +1:30
  7. Bauke Mollema (holland, Trek-Segafredo) +2:48
  8. Adam Yates (brit, Orica-Scott) +6:35
  9. Bob Jungels (luxemburgi, Quick-Step Floors) +7:03
  10. Steven Kruijswijk (holland, LottoNl-Jumbo) +7:37


Rovatok