Index Vakbarát Hírportál

Csepelről Óbudára, majd újra Csepelre kerül a Budapesti Velodrom

2018.01.18. 12:41

Egyre biztosabb, hogy valóban megépülhet az új Nemzeti Korcsolyázó Központ miatt lebontott Millenáris helyett ígért négy magyarországi velodrom, derült ki a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) csütörtöki közleményéből. Az MTI-hez eljuttatott hír még csak "reális közelségbe" kerülésről beszél a 200 méteres fedett fővárosi, két kisebb, vidéki pálya, és az olimpia velodrom kapcsán.

A BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. kötelezettségvállaló nyilatkozatot tett 200 millió forintos támogatási szerződés megkötésére. Ebből épülhet meg a fém vázszerkezetre rögzített sátorborítás a 143 millió forintból épülő fa pálya fölé, mindez a Kőbányai Bringapark területén.

További 100 millió forintból épülhet egy kelet- és egy nyugat-magyarországi velodrom is, ezek helyszínét egyelőre keresik, a megvalósíthatósági tanulmány és hatástanulmány elkészítésér június 30-ig van határidő, majd augusztus 31-ig kell beadni az előterjesztést a kormányhoz, ami után a munkák 2019-ben kezdődhetnek meg.

A 2018-22 közötti komplex városfejlesztési program részeként épülhet majd meg az új Budapesti Velodrom is. Ezt legutóbb az óbudai gázgyár területére tervezték, ám itt túl magas lenne a rekultivációs költség, ezért a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) úgy írta ki a tervezési felhívást, hogy a nyertes tervezőnek szerződéses kötelezettsége adott esetben egy másik ingatlanra vonatkozóan módosítani a terveket, a kormány decemberi döntése értelmében ez valószínűleg Csepel lesz, írja az MTI. Óbuda előtt egyébként eredetileg Csepel merült fel helyszínként.



Rovatok