Index Vakbarát Hírportál

Lovassy Krisztián sporttörténelmet írt pályakerékpárban

2018.01.21. 21:42

Sporttörténelmi eredményt ért el Lovassy Krisztián, aki a minszki forduló után megnyerte a scratch versenyszám összetettjét a 2017-18-as pályakerékpáros világkupán. Magyar bringás még sosem nyert sem ebben, sem másik számban, írja a Velo.hu.

Az ötfordulós világkupasorozatban a három európai állomáson rendezték meg ezt a 15 km-es, 60 körös versenyszámot. Lovassy összesen 665 pontot gyűjtött, 10 ponttal megelőzve a walesi Mouldot és 35 ponttal a portugál Oliveirát. A magyar versenyző októberben egyszer már történelmet írt, amikor Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett ugyanebben a számban, Berlinben.

Felkészülése, magyarországi velodrom hiányában még mindig nem ideális ideális, de a Magyar Kerékpáros Szövetség által nemrégiben bejelentett velodromépítések ezen változtathatnak a közeljövőben.

A BVSC pályabringása a következő hetekben Mallorcán (a Baleár-szigeten a melegövi éghajlat mellett fedett velodromban is készülhet) edzőtáborozik, ahol a március 1-én induló pályakerékpáros világbajnokságra készül, melyet Hollandiában rendeznek. Lovassy itt a scratch futamon kívül a pontversenyben is rajthoz áll, melyen a világkupa összetettjét az előkelő kilencedik helyen zárta.



Rovatok