Index Vakbarát Hírportál

Froome történelmi triplázása a Girón

2018.05.27. 22:28

Chris Froome győzött a vasárnap zárult 101. Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek utolsó szakaszát az ír Sam Bennett nyerte.

A Rómában és környékén rendezett 115 kilométeres etapon a hagyományoknak megfelelően nem volt nagy tempó, az elsőség sprintbefutóban dőlt el Bennett javára, aki korábban a hetedik és a 12. szakaszon is a leggyorsabbnak bizonyult.

Froome, a Sky versenyzője - aki a Giro első brit győztese - történelmi triplázást hajtott végre, a tavalyi Tour de France és Vuelta A Espana után győzött az olasz háromhetes viadalon is. Márpedig amióta 1995-től a Vueltát a Tour de France után rendezik, még senkinek nem sikerült egymás után mindhárom körversenyt megnyernie.

Két olyan bringás van, aki a régi lebonyolítási rendszer szerint - akkor a Vueltával indult a szezon, majd azt követte a Giro és a Tour - egymás után legalább három körversenyt nyert: a belga Eddy Merckx 1972-73-ban sorozatban négyszer, míg Bernard Hinault 1982-83-ban háromszor ünnepelhetett elsőséget.

A négyszeres Tour-győztes Froome triplázását beárnyékolja, hogy december közepén kiderült róla: pozitív doppingtesztet produkált a 2017-es spanyol körversenyen. A szeptember 7-én adott mintájában az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol magas szintjét, a megengedett érték kétszeresét mutatták ki. Így elképzelhető, hogy utólag mégis eltiltják, ebben az esetben Giro-győzelmét is elveszítheti.

Froome az összetett mellett a hegyi pontversenyt is megnyerte, a legjobb fiatal versenyző a kolumbiai Miguel Ángel López Moreno (Astana), míg a leggyorsabb sprinter a hazai közönség előtt versenyző Elia Viviani (Quick-Step) lett. (MTI)

 21. szakasz, Róma és környéke, 115 km:

1. Sam Bennett (ír, Bora) 2:50:49 óra
2. Elia Viviani (olasz, Quick-Step) azonos idővel
3. Jempy Drucker (luxemburgi, BMC) a i.

Az összetett élcsoportja:
   
1. Chris Froome (brit, Sky) 89:02:39 óra
2. Tom Dumoulin (holland, Sunweb) 46 mp hátrány
3. Miguel Angel López (kolumbiai, Astana) 4:57 p. h.



Rovatok