Index Vakbarát Hírportál

Mindenki felszedett öt kiló izmot, kegyetlen erők vannak a pályán

2018.06.08. 09:37

Szalontay Sándor tavaly év végén kis híján visszavonult, már a kerékpárját is árulni kezdte, de végül a folytatás mellett döntött a legjobb magyar sprinter, aki mögé új egyesülete, a VeloClass Velence teremtett olyan hátteret, amivel a világ legjobbjai közé kerülhet. 

Szalontay tavaly novemberben jelentette be, hogy mivel nincsenek meg itthon a megfelelő feltételek a versenyszerű pályakerékpározáshoz, visszavonul. Komolynak tűnt a szándéka, még az egymilliós bringáját is árulni kezdte

„Azt a bringát nem vette meg senki. Kaptam egy lehetőséget, Megoldódtak a korábbi problémák, sikerült folytatni az edzéseket. Szőke József (a cége lett a kerékpáros egyik szponzora) keresett meg, hogy folytassam. Akkor döntöttem el, hogy újult erővel nekivágok. Nagy teljesítményekhez nagy szponzorok kellenek, és ezt most megkapom, csak a versenyzéssel kell foglalkoznom. Eddig is éjjel-nappal a pályán vagy a konditeremben voltam, de ehhez a sportághoz is kellenek edzőpartnerek." – mondta a kerékpáros új klubjának bemutatkozó sajtótájékoztatóján.

Szalontay most a korábbi cseh olimpikonnal, világbajnoki negyedik helyezett Pavel Burannal készül. A közös edzéseket Bécsben vagy Brnóban végzik, az országúti és konditermi edzéseket Szalontay egyedül csinálja, ezekről elküldi az adatokat vagy videófelvételt készít róluk. Buran ezek alapján ad tanácsokat. 

Már az eddigi munka is sikeres, Szalontay két tizedmásodpercet javított saját országos csúcsán a moszkvai Grand Prix-n, ahol végül a nyolcadik helyen végzett. A 9,672-es időeredménnyel a magyar bringás nagyon közel került a világ tíz legjobbjához. 

„Ez a két tized abból jött, hogy most meg lett oldva a téli felkészülésem, nyugodtság vett körül, az akaraterőm és a motivációm pedig még nagyobb lett. Vannak technikai újítások, de ha az erő megvan, akkor végül is ezek nem számítanak. A nagyobb hangsúlyt a taktikára fektetjük, ez többet számít, később is lehet kamatoztatni, és akkor is jól jön, ha aznap éppen nem vagyok nagyon gyors. Most a helyezést tartjuk fontosnak, természetesen meg akartam javítani a rekordomat, de verseny közben nincs kontroll, csak mész, ami a csövön kifér. Szokták kérdezni, hogy hol a határ. Csak annyit szoktam mondani, hogy a határ a csillagos ég. De nem lesz egyszerű, nemrég jöttek be a nagy áttételek, mindenki felszedett öt kiló izmot, kegyetlen gyorsulások és erők vannak a pályákon. " 

Szalontay a VeloClass Velence színeiben versenyez, egyik alapítója Bogdán Csaba, a Velencei Tavi Kerékpáros Egyesület elnöke volt. Ő arról beszélt, hogy ernyőszervezetként a kerékpározás minden formájával foglalkoznak, már korábban is tervezték, hogy a versenysport felé is nyitnak. Véletlen, hogy Szalontaynak most adódtak problémái és találkoztak a szándékaik, így végül pont a pályaszakágban indulnak. Míg korábban Szalontay a szövetséget is kritizálta, Bogdán szerint már elsimultak a ráncok, együttműködve oldják meg a sportoló finanszírozását.

Bogdán elmondta, hogy Szalontayn kívül is akarnak még versenyzőket, mountain bike-ban és országúton indítanak majd utánpótláscsapatot. A jövő héten már toborzást is tartanak a velencei iskolákban.



Rovatok