Index Vakbarát Hírportál

Lejtőzésben szállt el, métereket csúszott az árok falán

2018.07.12. 10:56

A Tour de France ötödik szakaszán is voltak bukások, de az egyik kerékpáros, Elie Gesbert esése eléggé megmagyarázhatatlannak tűnt.

A Fortuneo-Samsic bringása is annak a szökevénycsoportnak a tagja volt, ami egész sokáig a mezőny előtt haladta 205 kilométeres szakaszon. Gesbert egy lejtős szakaszon gurult a társaival, amikor egy enyhe balos kanyarban hirtelen jobb oldalra vágott ki.

Valamennyire még tudott lassítani, de nem tudott az úton maradni, az út melletti árokba repült, és még métereket csúszott az árok falán. A manővere elsőre nehezen érthető, nem látszik, hogy mi kényszerítette erre a mozdulatra.

A bringásnak az ijesztő bukás ellenére nem lett súlyosabb sérülése, be tudta fejezni a szakaszt, igaz, 12 perc 50 másodpercet kapott a győztes Sagantól. Összetettben a 126. helyen áll, 16:05 a hátránya.

A csapata annyit posztolt róla: „Elie Gesbertnél nagyobb volt az ijedtség, mint a sérülése. A bretonok kemények."

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!

Rovatok