Peter Sagan pénteken már a harmadik szakaszát nyerte az idei Tour de France-on. A szlovák bringás a mezőny bohóca és szupersztárja egyben, nem véletlenül válnak szinte hisztérikussá a szurkolók a közelében. A valence-i célban mi is üldözőbe vettük a bringást és drukkereit.

Az Alpe d'Huez sok versenyző számára a túlélésről szólt, a kemény hegyi etap mindenkit megviselt, a pénteki szakasz Bourg d'Oisan-i rajtnál is álmosnak tűntek a bringások, nagyon lassan szállingóztak a csapatbuszok felé, pedig mindenhol szurkolók várták őket. Igaz, némelyik busz előtti rész inkább tranzitvárónak tűnt, ahol úgy kókadoztak néhányan, mintha lekésték volna a csatlakozást. A bringások persze őket is felélénkítették.

A Tour de France nagyjából a kerékpársport Bajnokok Ligája, de itt a szurkolók inkább egyénekért rajonganak, nem csapatokért. A klubok különleges identitást kapnak. Az Astana elvileg kazah csapat,de mégis dánok szobroznak a buszuk előtt, az összetettben jól menő Jakob Fuglsang és Valgen dánosította őket. Hasonlóképpen járt a Dimension Data, hiába dél-afrikai a csapat, norvégok táboroznak előtte, Edvald Boasson Hagen miatt jöttek ide elsősorban, vele azonosítják a csapatok.

A Sky elvileg brit csapat, de mégis mindenhol walesi zászlót látni körülöttük, úgy tűnik, az éppen sárga trikós Geraint Thomas jóval népszerűbb még  a négyszeres győztes Chris Froome-nál is. Elég látványos, hogy egy-egy jó versenyző miatt is tömegek indulnak meg olyan országokból, amelyek nem sorolhatók a hagyományos kerékpárnemzetek közé.

Ebben a műfajban Peter Sagan és Szlovákia verhetetlen. Sagan a 2010-es évek elején tűnt fel, azóta pedig halomra nyerte magát a különböző versenyeken, már száznál is több győzelemnél jár, egymás után képes volt háromszor is világbajnokságot nyerni úgy, hogy a szlovák kerékpársport nem volt sehol már évtizedek óta. Sagan mindent megváltoztatott, a leginkább ösztönös zseniként leírható bringás a versenyeket szívesen teszi cirkusszá is, simán egykerekezik az Alpe d'Huez-en is, és elég látványos ünnepléseket is tud csapni. Bevallottan szórakoztatni akar.

Erre még azzal is rátesz, hogy kissé faragatlan, a közhelyes riporteri kérdéseket azonnal meggyilkoló stílusával állandó humorforrásként is szolgál. Ezzel kicsit a kerékpársport Ibrahimovicává vált.

Érthető, hogy elég sokan imádják, a szlovákok pedig nemzeti hősként tisztelik. Van már hivatalos fan clubja, és ami elképzelhetetlennek tűnt évtizedekig, komoly szlovák kontingens követi mindenhová. Ezzel pedig az eredetileg német Bora-Hansgrohét is szlovákosítják. A rajt előtt is elég sokan ácsorognak a buszánál, majd egy komplett család is bekerekezik, mindannyian a világbajnoki trikót viselve, és ekkor még csak fogadni lehetett a szlovák győzelmére.

Az Alpe d'Huez utáni etap nem lehetett megúszós nap, a rajt után nem sokkal jött egy elég kemény emelkedő, majd szinte végig elég hullámos maradt a terep. Az út végeláthatatlan dióültetvények között kanyargott, és újra megdöbbentő mennyiségű ember állt, ült ki az út szélére, mintha csak azt ígérték volna nekik, fizetnek azért, hogy megnézzék a bringásokat. A Tour igazi mediterrán, ráérős kikapcsolódás, nemcsak addig tart, míg elsuhan a mezőny, félnapokat elvannak az út szélén a kempingszékekeben a családok, elbeszélgetnek, mintha csak az ünnepi asztalnál lennének.

A pénteki etap a dombok ellenére egyértelműen a sprintereknek nézett ki még úgyis, hogy a legvégén is picit hullámos maradt a pálya. Philppe Gilbert egy bátor támadással próbálta meglepni a sprintereket, de ő sem lehetett elég erős. Az utolsó háromszáz méteren mindenki elsöpörtek Saganék. A szlovák későn indult, de megint ellenállhatatlan volt, harmadik szakaszát nyerte idén. Alighanem a zöld trikót hatodszor is elviszi a Tourról, egyre nagyobb az előnye, pedig egy kicsit ellene dolgozva is, átalakították a pontversenyt.

Nem akarták, hogy a hegyes-dombos szakaszok részhajráiból éljen meg a szlovák. Nem sokra mentek vele, egyrészt a sík szakaszokon is szinte mindig ott van a legjobb három között, másrészt alig maradt ellenfele, a kemény hegyi szakaszokon sorra adták fel a Tourt a klasszikus sprinterek, míg Sagan szinte röhögve teker fel az emelkedőkön, még ha lassabban is. A verseny második felére alig maradt már ellenfele, persze ettől még oda kell érni a hajrákban.

A Sagan-mániának van most egy másik hajtóereje is. Hiába a sárga trikó a szent a Tour de France-on, a franciák nem igazán lelkesednek, és akkor még finoman szóltunk, Geraint Thomasért. Leginkább azért, mert az állandóan doppinggyanúba keveredő Sky csapatban teker. Most nagyon jó francia bringás sincs, így a laza és sokat nyerő Sagan tökéletes arra, hogy ki lehessen élni rajta a rajongást.

A Tour de France egyrészről elég szigorú, de a célba érkezés után bárki odamehet a csapatbuszokhoz, amelyek egy a Forma-1-hez hasonló paddockban állnak. Ha szerencséje van, elcsíp egy-egy visszatérő bringást egy szelfire vagy egy autogramra. A kilométer hosszú sort most is megrohamozzák, a buszok némelyikénél elég nagy a tolongás.

Az AG2R és a Bora legnépszerűbb, az előbbi mégiscsak egy francia csapat és legalább a fehér trikóst, a legjobb 25 év alattit adja, így Pierre Latour az ünnepelt helyi hős. A befutó után rá majd egy órát kell várni, de aztán jöhet az örület, szinte megfojtják, annyian veszik körbe, majd jön a nagy üdvrivalgás, amikor barátnőjével egy ülésre gyömöszölik be magukat a csapatkocsi anyós ülésére.

A versenyzők parkolója szinte teljesen kiürült, minden csapat elhúzott már, csak a Bora busza nem akar mozdulni. Egyszerre reménnyel és reménytelenül ácsorog ott vagy háromszáz szurkoló, hogy hátha feltűnik ott Sagan is. Más magyarázatot nem nagyon találni rá, hogy miért maradt a busz. A szakaszgyőztes azonban csak nem akar jönni.

Elkezdődnek a találgatások, hogy biztosan egy kocsival már rég elvitték, vagy a doppingellenőrzésen ül, és nem bír pisilni, azért nem tud szabadulni. Néhányan fel is adják, vagy a célterület felé sétálnak, hogy hátha ott megpillanthatják. Én is így teszek, az egyik beengedő kapunál nagy a tolongás, valakinek bennfentes infója van, hogy onnan fog érkezni a világbajnok.

Ez végül be is jön, a befutó után több mint másfél órával megjelenik a bringáján Sagan. Jön a roham és a sikítás, mindenki a nyakába akar ugrani egy szelfiért. Régi Beatles-koncertekről készült felvételek jutnak eszembe, ahol a nők azonnal sikítófrászt kaptak, ha megjelentek valahol John Lennonék.

Sagan is hasonló hisztériát vált ki. A bringás elég készséges háromméterenként megáll. Majd ezt elunja, és jön az üldözőverseny. Sagan természetesen bringán megy vissza a buszhoz, a szurkolók pedig rohannak mellette, mögötte, előtte. Olykor befékez, enged pár fotót, majd megint jön az intervallumos edzés. Futás, megállás, futás, megállás.

Elég akadozva, de végül eljut a buszáig, a szlovákok már énekelnek. Nem sokat adnék azért, hogy Sagan élve eljut a busza ajtajáig, de valahogy áttöri a tömeget. Így sem menekül, a majd' kétórányi tökölődés után is rendíthetetlenül osztja az autogramokat és pacsikat. Mindenki meg akarja érinteni vagy összeállni vele egy fotóra: ilyen tömegben keveseknek sikerült, de sokan már a látásától is boldogultan távoztak, mintha csak áldást osztogatna a kerékpáros.

Ennél azonban jóval többet is tesz, most Sagan miatt akar bringás lenni egy csomó gyerek az egész világon, és ebbe ő is beszáll. A szlovák kerékpársport miatta kezd felpörögni, a neve alatt futó többállomásos Sagan Tourra pedig ezerszám tódulnak a 6-13 éves gyerekek – köztük magyarok is –, ahol néha a nagy bajnokkal is lehet együtt tekerni. Sokat tesz azért, hogy előkerüljön egy következő Sagan, ha így lesz, a szlovák Tour-szurkolókon sem fog már meglepődni senki sem.

(Borítókép:  AFP / Marco Bertorello)