Index Vakbarát Hírportál

Másfél decinként is működik a vérdopping, nem látják a tesztek

2018.12.12. 14:57

Dán kutatók állítják, a vérátömlesztést nem tudják kimutatni a doppingteszteken, ha kellően kis véradagokban történik.

A vérdopping régóta ismert a sportban, a legrégebbi módszer a vérátömlesztés, melynek során a sportoló saját (autológ), korábban levett vérét vagy egy másik emberét (homológ) kapja meg közvetlenül a versenye előtt. Az előnye, hogy ezzel plusz vörösvérsejtek kerülnek a szervezetébe, és ezzel javul az oxigénfelvevő-képesség, amivel a sportolónál később jelentkeznek a fáradtság jelei.

A vérátömlesztést nem tudták mindig kimutatni, de mára kidolgozták a hatékony módszereket. A több sportágban bevezetett biológiai útlevél alapján is szűrnek, ha valakinek megváltozik a korábban felmért vérprofilja, az manipulációra utal.

Arról viszont évek óta beszélnek, hogy ezek a tesztek is átverhetőek, ha mikrodózisban kapnak vissza vért a sportolók. Ezt látszik igazolni a Koppenhágai Egyetem kutatása is. Nikolai Baastrup Nordsborg kutató is azt nyilatkozta, a pletykák alapján fogtak bele a kutatásokba.

Azt gondolom-e, hogy használják is? Nem mondhatom meg, de azt igen, hogy a történelem általánosan azt mutatta meg nekünk, hogy naivak vagyunk, ha azt várjuk, hogy az emberek nem teszik meg azokat a dolgokat, amelyek többé-kevésbé lehetségesek.

Baastrup Nordsborg azt mondta, az 1980-as években két-három zsáknyi (1-1,5 liter) vért is átömlesztettek bringások, de ennek a duplájáról is vannak információk.

A dánok ezzel szemben azt próbálták ki, hogy mekkora az a mennyiség, aminek már van hatása, de még nem kimutatható.

Arra jutottak, hogy 135 milliliternél (ebből kivonták a vérplazmát, csak vörösvérsejteket használták) húzható meg a határ.

Korábban több kutatás is azt állította, hogy minimum 800 milliliter az, amivel számottevő teljesítménynövekedés lehet elérni, az ennél kisebb adagok nem működnek. Baastrup Nordsborg azt állítja, hogy a kilenc résztevővel végzett kerékpáros időfutamteszteken 5 százalékos teljesítménynövekedést mértek.

A korábban vérdoppingot is használó Mikel Rasmussen szerint pontosabb képet lehetne kapni, ha húsz Tour de France-versenyzővel ismételnék meg a kísérletet, de szerinte tény, hogy működik a vérátömlesztés, és még nincs rá tökéletes doppingteszt.

A kutatás etikai kérdéseket is felvetett, az eredményekkel akár ötleteket is adhatnak a csalni akaró sportolóknak.

(via Cyclingnews)



Rovatok