Index Vakbarát Hírportál

Tizenötezer ördögszarvas tüntethet Chris Froome-ék ellen

2019.04.26. 15:10

A május 5-én kezdődő Tour de Yorkshire-on debütál brit közönség előtt a Team Ineos csapat, ami korábban Team Sky néven futott.  A négyszeres Tour de France-győztes Chris Froome klubja nem kap kellemes fogadtatást. Az új tulajdonos miatt több ezer környeztevédő készül demonstrációra.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, Nagy-Britannia leggazdagabbnak tartott embere, Jim Ratcliffe mentette meg az elmúlt évek legsikeresebb országúti kerékpárcsapatát, a Team Sky-t, miután a Sky bejelentette, hogy idén tavasszal kiszáll a sportágból.

David Brailsford sportigazgató több potenciális vevővel is tárgyalt a folytatásról, de a legkomolyabb ajánlatot Ratcliffe tette, három évre 120 millió fontot fizetett azért, hogy a csapat az Ineos nevet viselje.

Ratcliffe óriási, a becslések szerint 21 milliárd fontos vagyonát az Ineos, vegyipari óriásvállalatnak köszönheti. Az Ineos a világ egyik legnagyobb műanyag előállítója, és mint ilyen, a környezetvédő aktivisták állandó célpontja is.

A tüntetők szerint Ratcliffe csak a vállalatát akarja zöldebb színben feltüntetni a kerékpársport támogatásával. Steve Mason, a tüntetés szervezője elmondta, hogy 15 ezer, Ratcliffe-et ördögszarvakkal ábrázoló maszkot fognak szétosztani a szurkolók között, ott lesznek a rajtoknál és a célban is, hozzátette még, hogy akciójukat nem a versenyzőknek, vagy szervezőknek szánják, csak az Ineos ellen tüntetnek.

A négynapos yorkshire-i körversenyen rajthoz áll Chris Froome, és az olimpiai bajnok Greg van Avermaet is.



Rovatok