Index Vakbarát Hírportál

Giro: Negyedórát ünnepelt a győztes, majd elvették az első helyét

2019.05.13. 18:49

Az olasz bajnok Elia Viviani élt célba legelőször a Giro d'Italia harmadik szakaszán, de a zsűri később szabálytalan sprint miatt elvette tőle a szakaszgyőzelmet. Az etapot így Fernando Gaviria (UEA Team) nyerte. Az összetettben változatlanul Primoz Roglic (Jumbo-Visma) áll az élen.

A Giro d'Italia az első héten még nem kóstol bele az igazán komoly hegyekbe, a hosszú viszonylag kevés szintemelkedést tartalmazó etapok még a sprintereknek nyújt lehetőséget a győzelmekre.

A harmadik, 220 kilométer szakasz Vinciből, a reneszánsz polihisztor, Leonardo da Vinci szülőfalujából startolt el. Az etap szinte végig hullámos volt, de annyira kemény emelkedők azért nem voltak benne, hogy leszakadjanak a főmezőnyről a sprinterek.

Nem sok esélye volt egy sikeres szökésnek, a japán Hacujama Só mégis megpróbálkozott vele. A Nippo-Vini Fantini az egyik legkisebb csapat a Girón, nagy sikerekre nem számíthat, így minden lehetőséget érdemes megragadni a bringásainak, amikor egy kicsit megmutathatják magukat. Hacujama a szakasz elején támadta be a mezőnyt, magányosan tekerve több mint hétperces előnyt is összehozott, de 144 kilométer után megfogták.

Ezután már nem is volt próbálkozás, a mezőny sem hajtott igazán nagy tempót az elég szeles időben, mindenki a sprintre készült már. A tempó egyre fokozódott, és már 10 kilométeren belül járt a boly, amikor a Movistar legjobb helyen álló embere, Richard Carapaz kerékcserére kényszerült. A movistarosnak nagyot kellett hajtania, hogy elkapja a közel 60 km/h-val tempózó mezőnyt. Nem is sikerült neki, 46 másodpercet kapott a szakaszon. 

A céltól öt kilométerre egy bukás lefelezte a mezőnyt, többen hátul ragadtak. Az élen fokozódott a tempó, az utolsó kilométer trükkös kanyarjaiban már nem nagyon lehetett pozíciót nyerni, az élen kellett maradniuk a sprintereknek.

A hajrát a vasárnapi győztes Pascal Ackermann nyitotta meg, de túl korán indult a szembeszélben, az utolsó pillanatban robbantó Viviani lekerülte őt, ahogy Fernando Gaviria és Arnaud Demare is. Viviani pályafutás hatodik szakaszgyőzelmét kezdte ünnepelni, de alig negyedóráig hihette magát győztesnek. A zsűri visszanézte a sprintet, és kiderült, Viviani szabálytalanul csinált magának helyet, Matteo Moschettit kényszerítette arra, hogy elhagyja a vonalát és lelassítson.

A befutó sorrendje így Gaviria (UAE Team Emirates), Démare (FDJ), Ackermann (Bora-Hansgrohe) lett. A hétfői szakasz eredménye a pontversenyt is átírta, Gaviria megelőzte Ackermannt, a harmadik helyre pedig Démare jött fel, Viviani a negyedik helyre csúszott vissza.

Az összetettben továbbra is Primoz Roglic vezet, Simon Yates (Mitchelton-Scott) előtt 19 másodperc, Vincenzo Nibali (Bahrain-Merida) előtt 23 másodperccel vezet.



Rovatok