Index Vakbarát Hírportál

Nem fertőzöttek a koronavírus-gyanú miatt karanténba zárt kerékpárosok

2020.02.29. 13:14

Egyik kerékpárosnak sem lett pozitív a koronavírus-tesztje, akik a héten rendezett, az ötödik szakasz után azonban lefújtEgyesült Arab Emirátusokban zajló UAE Tour körversenyen vettek részt, írja a BBC.

A verseny megszakítására, és az óvintézkedésekre azután volt szükség, hogy az egyik olasz csapat két munkatársa koronavírussal fertőződött meg. A szervezők szombaton közölték, hogy a 34 órára karanténba zárt 167 személy, köztük a versenyt addig vezető Adam Yates (Mitchelton-Scott) és a négyszeres Tour de France-bajnok Chris Froome (Team Ineos), egyike sem fertőzött, így kiengedték őket az abu-dzabi Crowne Plaza hotelből. A csonka verseny győztese végül Adam Yates lett.

Michael Morkov, a Deceuninck-Quick Step csapat 34 éves dán versenyzője még szerdán, az ötödik szakasz előtt kiszállt a versenyből, hogy a dán válogatott tagjaként részt vehessen a Berlinben zajló pályakerékpáros-világbajnokságon. Az Emírségből el is utazott Berlinbe, és csütörtökön a lelátóról nézte végig, ahogy a dán válogatott világrekordot döntött a csapatüldözéses versenyszámban, és csak ezután értesült az UAE Tour megszakításáról. 

Elmondta, hogy kissé lelkiismeret furdalása is volt amiatt, hogy útközben esetleg másokat is megfertőzhetett, és a további kockázat elkerülése miatt a szállodai szobájába zárkózott. Pénteken ki sem jött onnan, görgőzéssel készült a vasárnapi számára, és közben egy tesztet is elvégeztek rajta.

„Nagy megkönnyebbülés volt” – mondta, miután kiderült, hogy nem kapta el a betegséget. Morkov vasárnap a madison számban áll rajthoz, amiben 2009-ben már korábban világbajnok lett.



Rovatok