Index Vakbarát Hírportál

Ilyet még senki nem látott Magyarországon

2022.04.27. 16:07
Jövő héten elrajtol az év egyik legjobban várt kerékpáros versenye, a Giro d’Italia. Szerdán sajtótájékoztató keretein belül Balázs Tibor operatív vezető többek között azt is elmondta, milyen látványosságra számíthatnak az út mellett szurkolók.

A sajtóeseményre Valter Attila is benézett, ám a Groupama–FDJ remek formában lévő versenyzője éppen edzésre sietett. Elmondta: mindenkinek nagyon köszöni a szurkolást és a biztató szavakat.

„A Nagy Rajt a magyar emberek és az ország sikere!” – fogalmazott Valter, aki Budapest, illetve a versenyszakaszok menti települések lakosságának is üzent.

Remélem, több tízezren kilátogatnak majd abban a három napban a helyszínekre, hogy közösen szurkoljanak és átéljék az igazi Giro-hangulatot. Nemcsak mint versenyző, hanem a rendezvény egyik nagyköveteként, a szervezők nevében előre is köszönöm mindenkinek, hogy türelmesek és rugalmasak a háromnapos rendezvény alatti forgalomkorlátozások, útlezárások és parkolási tilalmak kapcsán.

Szilasi László sportszakmai vezető bejelentette, hogy három magyar kerékpáros indul el az olasz körversenyen: Valter Attila mellett Peák Barnabás, illetve a két magyar közül az egyik az Eolo–Kometából. Lapunk úgy tudja, Fetter Erik lesz az, de a hivatalos megerősítésre még várni kell néhány napot.

A magyarországi szervezők részéről Balázs Tibor elmondta: fantasztikus show-elemekkel készülnek, érdemes lesz tehát a helyszínre is kilátogatni a kerékpározás szerelmeseinek.

Nagyon nehéz csak egy helyszínt kiemelni. Például a Hősök terén már ezen a hétvégén elkezdődik az építkezés, május 4-én csapatbemutatót rendezünk. Rengeteg nézőre számítunk, de Visegrádra, Székesfehérvárra, Kaposvárra és Balatonfüredre is sok-sok szurkolót várunk.

Balázs Tibor – aki az elmúlt években a Tour de Hongrie szervezésében is aktív szerepet vállal – hozzátette: egy nappal a Nagy Rajt előtt a Hősök tere átalakul Giro-faluvá. Az első szakasz befutója Visegrádon, a Fellegvárnál, a bobpálya magasságában lesz. Érdemes korán érkezni, hiszen általánosságban két és fél órás útlezárásokat tapasztalhatnak a közlekedők az érintett szakaszok környékén. A mezőnyt egy reklámkaraván hatalmas show-val vezeti fel, 20-25 járművel, táncosokkal, ajándékosztogató hoszteszekkel, a rajtnál és a célnál pedig kivetítők is lesznek.

Ilyet még senki nem látott Magyarországon

– fogalmazott Balázs Tibor.

A visegrádi befutó után az egész infrastruktúra elköltözik a budai várba, éjszaka építenek, a szombati időfutam útvonalát pedig hajnaltól már elkezdik lezárni. A versenyzők reggel 9 órától edzenek, bejárják az útvonalat. A szurkolók természetesen ezen a napon sem maradnak show nélkül.

Ami a harmadik szakaszt illeti, a szervezők is hatalmas sprintbefutóra számítanak Balatonfüreden, a záróakkord a díjátadó lesz, ezzel búcsúzik majd hivatalosan Magyarországtól az esemény.

A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy azok a szurkolók, akik kilátogatnak valamelyik helyszínre, időben induljanak el, lehetőség szerint kerékpárral vagy gyalogosan.

Nagyon várjuk a szurkolókat, hogy együtt teremtsük meg a Giro-élményt.

Természetesen a legtöbb szurkoló arra kíváncsi, hogy hol lesznek a bizonyos szemetelőzónák, ahol a világsztárok eldobhatják a kulacsukat, de a koronavírus miatt a nagy tömörülések elkerülését szem előtt tartva ezt nem osztja meg a közönséggel a rendező.

Három magyarországi szakasz 

Az olasz körverseny idén hazánkból rajtol május 6-án. Az első szakasz egy 195 kilométer hosszú etap. A mezőny Budapestről indul, Székesfehérvár és Esztergom érintésével Visegrádon lesz a befutó.

A második etap (május 7.) lesz az időfutam, egy 9,2 kilométeres etap Budapesten belül, majd a harmadik szakasz (május 8.) Kaposvárról indul, a célállomás pedig Balatonfüred. A versenyzők érintik Nagykanizsát, Badacsonyt és Tihanyt is.

A három magyarországi szakasz után szünnap következik, utána Szicíliában folytatódik a verseny, amely május 29-én ér véget.



Rovatok