Index Vakbarát Hírportál

Két szót mond Valter Attilának a rajt előtt a Groupama–FDJ csapatfőnöke

2022.05.04. 05:54
Alighogy megérkezett Magyarországra Marc Madiot, a Groupama–FDJ általános igazgatója, az Indexnek máris interjút adott. A francia csapatfőnök elárulta, legalább egy szakaszt el szeretnének vinni a Giro d’Italián, Valter Attila szezon végén lejáró szerződéséről pedig hamarosan tárgyalnak majd.

Másképp készül a Nagy Rajtra a Groupama–FDJ amiatt, hogy Magyarországon, Valter Attila hazájában indul az idei Giro d'Italia?

Nem, a csapat az egész Giróra készül, nem egy vagy három napra. Teljesen mindegy az is, hogy honnan indul a verseny, külön nem foglalkoztunk ezzel.

A magyar szurkolók izgatottak, szívesen látnák ismét Valter Attilán a rózsaszín trikót. Az első három napban mennyire szabják rá a taktikát?

Most még nem tudjuk, nagyon függ az időjárástól és az aznapi körülményektől is, erre most tényleg nem tudok még válaszolni.

Mi a csapat célja ezen a mostani Girón?

Legalább egy szakaszgyőzelmet el szeretnénk érni.

1982-ben és 1988-ban is versenyzett a Girón. Mit gondol, azóta mennyit változott az olasz kör?

A modern versenykerékpározás teljesen megváltozott, ez már egy teljesen más világ. A körítés és a szervezés is sokkal profibb lett, azonban a szenvedélyünk és a sportág iránti szeretetünk az, ami ugyanolyan maradt.

Nemrég érkezett meg Magyarországra, mik az első benyomásai?

Nagyon örülök, hogy itt lehetek, nagyon jól érzem magam, nagyon magába szippantott ez a légkör. Minden alkalommal elmondom, amikor itt járok, hogy nagyon szép és tiszta ország Magyarország.

Valter szerződése lejár a szezon végén. Voltak már egyeztetések egy esetleges új megállapodásról?

Még nem beszéltünk a folytatásól, az elkövetkezendő hetekben itt, Magyarországon fogunk Attila ügynökével egyeztetni.

Ha Valter marad a csapatban, mit gondol, elindulhat jövőre a Tour de France-on?

Természetesen. Már ebben az évben is ott volt, hogy majdnem indulhatott, de mivel a Giro végül Magyarországról rajtol, nem volt kérdés, hol fog menni.

Látja benne a nagybetűs sztárt az elkövetkezendő években?

Attilát már most is sokan ismerik és tisztelik. Azt gondolom, hogy nagy karriert futhat be, a képességei legalábbis megvannak.

Mit fog mondani neki a Nagy Rajt előtt?

Maradj nyugodt!

Három magyarországi szakasz

A 105. Giro d'Italia Nagy Rajtjának Magyarország ad otthont pénteken. Az első szakasz egy 195 kilométer hosszú etap. A mezőny Budapestről indul, Székesfehérvár és Esztergom érintésével Visegrádon lesz a befutó.

A második etap (május 7.) lesz az időfutam, egy 9,2 kilométeres etap Budapesten belül, majd a harmadik szakasz (május 8.) Kaposvárról indul, a célállomás pedig Balatonfüred. A versenyzők érintik Nagykanizsát, Badacsonyt és Tihanyt is.

A három magyarországi szakasz után szünnap következik majd, utána Szicíliában folytatódik a verseny, amely május 29-én ér véget.



Rovatok