Index Vakbarát Hírportál

Fetter Erik két évre hosszabbított az EOLO-Kometa csapatánál

unnamed(1)
2022.05.06. 14:14
A Giro d’Italia első napján jelentette be kétéves szerződéshosszabbítását a 22 éves Fetter Erikkel az EOLO-Kometa csapata.

’A 22 éves, pilisvörösvári Fetter Eriknek duplán csodás napja van ma, hiszen szülőhazájában készül élete első háromhetes versenyére, a Giro d’Italiára, amikor csapata, az EOLO-Kometa Cycling Team bejelentette, hogy újabb két évre számolnak vele. Ezzel a csapattal folytatódik tehát a három éve kezdődött kalandja a profi kerékpározás világában.

Az EOLO-Kometa mindent megadott nekem: megadta a lehetőséget, hogy profi kerékpáros legyek, és hogy megéljem ezt a tündérmesét, most pedig vissza kell adnom nekik valamit. Talán ezektől a napoktól kezdve. Könnyű volt igent mondanom, mert azonnal megértettem, hogy hisznek bennem, és hogy azt akarják, hogy felnőve nagyszerű versenyzővé váljak. Együtt fogunk fejlődni

– mondta Fetter Erik.

A fiatal magyar kerékpáros ismételt igazolása kapcsán Ivan Basso, az EOLO-KOMETA Cycling Team sportigazgatója elmondta:

Fontos jelzés nekünk, ha egy olyan tehetséges fiatal versenyzőt igazolhatunk, aki már évek óta velünk van, hiszen ez azt jelenti, hogy jól dolgozunk. A csapatunk célja, hogy a fiúkat tehetségükhöz igazodva fejlesszük, kineveljük és itt tartsuk a jövő bajnokait. Erik igazolása pontosan ezt az irányt mutatja.

Fran Contador, az EOLO-Kometa Cycling Team főigazgatója örül annak, hogy ezt a bejelentést épp itt, Budapesten, a Giro d’Italia kezdetén tehették meg. „Erik olyan srác, aki három évvel ezelőtt érkezett hozzánk a 23 év alatti csapatunkból. A fejlődési útja pontosan az, amit elképzeltünk, amikor a projektünkről gondolkodtunk” – osztotta meg Fran Contador. 

(Borítókép: Fran Contador [b], Fetter Erik [k] és Ivan Basso [j]. Fotó: Maurizio Borserini / EOLO-Kometa)



Rovatok