Index Vakbarát Hírportál

Remek befutó a Kékestetőn, ír győzelem a Tour de Hongrie-n

MG 2815
2022.05.15. 15:57
Antonio Tiberi győzelmével zárult vasárnap a 43. Tour de Hongrie ötödik, utolsó szakasza. Az összetettben az ír Edward Dunbar diadalmaskodott, legjobb magyarként Dina Márton végzett.

Véget ért minden idők legnagyobb neveket felvonultató magyar körversenye. Az első négy szakasz a sprintereknek kedvezett, Fabio Jakobsen és Dylan Groenewegen is tudott etapot nyerni, az utolsó szakasz azonban már keményebb diónak bizonyult.

A versenyzőknek 184 kilométert kellett megtenniük, a szintemelkedés pedig 2751 méter volt. A miskolci rajt előtt az összetettet a már említett Jakobsen vezette, legjobb magyarként Dina Márton a 10. helyen állt 22 másodperc hátránnyal.

Érdekesség, hogy két évvel ezelőtt is Miskolcról rajtolt a magyar kör királyetapja, akkor Valter Attila örülhetett a Kékestetőn.

A szakasz elején egy hatfős csoport lépett meg, a szökésben ott volt a magyar válogatottat erősítő Karl Ádám, akinek csupán 26 másodperc volt a hátránya a szakasz előtt az éllovas mögött.

Amikor a szökevénycsoport először ért fel Mátraházához, és kezdte meg az egy teljes kört Parád irányába, hogy aztán ráforduljon a Kékestetőre, bő egyperces előnye volt a főmezőnyhöz képest.

A peloton ezt követően kezdett el nagyobb energiát mozgósítani, de igazán közel csak az utolsó néhány kilométeren került. A befutó egészen parádésra sikeredett, úgy tűnt, hogy a cél előtt egy kilométerrel támadó Edward Dunbart már nem lehet megelőzni, de Antonio Tiberi lábai jobban bírták a hajrát, és végül az olasz bringás ért át előbb a célvonalon.

A szakaszt tehát a Trek–Segafredo nyerte meg, összetettben pedig az Ineos Grenadiers győzedelmeskedett.

A Kékestetőn a Tour de Hongrie történetében immár 11. alkalommal rendeztek befutót. A versenyzőknek most sem volt egyszerű dolguk, a körülbelül 18 kilométer hosszú, néhol tíz százalékot is meghaladó meredekségű emelkedőn dőlt el ismét az összetett.

Nagyon jól sikerült a verseny, a csapatoktól is ezt a visszajelzést kaptuk. Soha ilyen erős mezőny még nem érkezett korábban a magyar körre. Őszintén szólva nagy volt az elvárás, főleg így, hogy a Giro fantasztikus három szakasza után jöttünk mi. Úgy gondolom, teljesen helytálltunk, a csapatok is azt mondták, hogy nagyon jó volt a verseny. Különösebb probléma és baleset sem volt, nagyon elégedettek vagyunk

– fogalmazott a verseny után az Indexnek Szilasi László versenyigazgató.

Most a következő lépés, hogy június végén kell leadni a UCI (nemzetközi szövetség – a szerk.) felé a jövő évi kérelmeket a versenynaptárra és a versenykategóriákra vonatkozóan. Meg fogjuk próbálni a Pro Series kategóriát kérni, reméljük, megkapjuk. Úgy gondolom, hogy a nyár során ki fog derülni, tehát ősz elején tudhatjuk már, hogyan folytatódhat a verseny.

Mindeközben a pódium mellett a UCI képviselői nem győzték dicsérni a magyar rendezőket: „top event, very good job” – hangzott el.

Hasonló véleményen van Dina Márton is:

Abszolút így van, nagyon jól szervezett verseny volt. Nem is lehet semmi rosszat mondani

– kezdte a legjobb magyar, aki lapunknak elmondta, élvezte a versenyzést, de az ötödik nap végére elfáradt.

Az Eolo–Kometa versenyzője arra a kérdésre, hogy a szakasz előtt cél volt-e az összetett győzelem, így válaszolt:

Nem annyira, igazából Mark Christiant kellett segítenünk ma, de sajnos nem forogtak úgy a lábai, ahogy kellett volna.

43. TOUR DE HONGRIE

Ötödik szakasz, Miskolc–Kékestető (184 km, 2751 m szintemelkedés)
1. Antonio Tiberi (olasz, Trek–Segafredo) 4:39:31
2. Eddie Dunbar (ír, Ineos Grenadiers) 2 mp h.
3. Óscar Rodríguez (spanyol, Movistar) 21 mp h.
4. Samuele Battistella (olasz, Astana Qazaqstan) 25 mp h.
5. Edoardo Zambanini (olasz, BahrainVictorious) azonos idővel
6. Carl Fredrik Hagen (norvég, IsraelPremier Tech) 31 mp h.

Az összetett verseny dobogósai:
1. Edward Dunbar (ír, Ineos Grenadiers) 20:38:43
2. Óscar Rodríguez (spanyol, Movistar) 23 mp h.
3. Samuele Battistella (olasz, Astana) 28 mp h.
...38. Dina Márton (magyar, Eolo–Kometa) 2:31 p h.

A gyorsasági pontversenyben (zöld mezben):

1. Fabio Jakobsen (Quick-Step Alpha Vinyl)

A hegyi pontversenyben (piros mezben):

1. Aaron Van Poucke (belga, Sport Vlaanderen–Baloise)

A legjobb magyar versenyző (fehér mezben):

1. Dina Márton (magyar, Eolo–Kometa)

(Borítókép:  Oscar Rodriguez, Edward Dunbar és Samuele Battistella.  Fotó: Szollár Zsófi  / Index)



Rovatok