Index Vakbarát Hírportál

Gazdát cserélt a rózsaszín trikó a Girón, Yates bírta legjobban a hőséget

GettyImages-1398494366
2022.05.21. 17:52
A brit Simon Yates második etapgyőzelmét aratta a Giro d’Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek 14. szakaszán az összetett első helyét az ecuadori Richard Carapaz vette át a spanyol Juan Pedro Lópeztől.

Szombaton Santenából Torinóba tekert a mezőny, a 147 kilométeres, négycsillagos nehézségű távot öt kategorizált emelkedő és 3000 méter szintkülönbség, valamint harminc fok körüli meleg tette nehézzé. A részben körpályás útvonal érintette az ötszörös Giro-győztes olasz Fausto Coppi emlékművét.

Az első órában síkon magas átlagot tekert a mezőny, szökés még az első, harmadik kategóriás emelkedőn sem alakult ki, noha sokan próbálkoztak, köztük Valter Attila, valamint az összetettben már nem esélyes Yates is. A végső sikerért zajló harcból már ugyancsak kiszállt a 2017-es bajnok, a holland Tom Dumoulin az etap korai részén feladta a viadalt.

Az első hosszabb lejtmenetre alakult ki a 12 fős szökevénycsoport, amely azonban nem sokáig tekert elöl: mögöttük a BORA–hansgrohe növelte a tempót, ami egyrészt az élboly gyors utolérését, másrészt a mezőny létszámának jelentős csökkenését eredményezte, ebben az időszakban szakadt le Valter (Groupama–FDJ) és Fetter Erik is (EOLO–Kometa).

A 2020-ban második ausztrál Jai Hindley-ért dolgozó német csapat diktálta tempó hatására a táv kétharmadára tucatnyian maradtak az első csoportban, amelyet az emelkedőkön összefüggő sorban ünnepeltek a szurkolók. Az élbolyból 29 kilométerrel a cél előtt az olimpiai bajnok Carapaz (Ineos Grenadiers) indult meg ellentmondást nem tűrően az emelkedőn: senki nem tudta követni, a csoportról pedig leszakadt a rózsaszín trikós López (Trek–Segafredo), aki egyedül küzdve egyre inkább lemaradt riválisaitól. Az üldözők némi fáziskéséssel a csúcs közelében kezdtek el összedolgozni, ekkor már 25 másodperc volt a 2019-es bajnok ecuadori Carapaz előnye, az utolsó emelkedőn pedig Vincenzo Nibali rimusváltását csak Hindley bírta ki a második csoportból.

Üdvözlet a pokolban

 – köszöntötte az útra írt felirat a Colla della Maddalenán az egymással és saját kimerültségükkel is küzdő hegyimenőket, miközben Hindley – akit egy rossz helyen megálló tv-s motoros is megzavart – és a kétszeres győztes messinai Cápa, azaz Nibali, valamint a budapesti időfutamot megnyerő Yates egymás után érte utol az élen haladó Carapazt az utolsó 14 kilométerre.

Az időjóváírással járó utolsó részhajránál a korábban többször is lemaradó Yates váltott ritmust, miközben az összetett elsőségért küzdő riválisai, Carapaz és Hindley egymással foglalkoztak.

A Vuelta a España-győztes Yates az utolsó lejtmenetben kockáztatott az etapsikerért, a hibához is közel járt, ám előnye kitartott, így ő ünnepelhetett a 39,4 kilométer/órás átlaggal megnyert emlékezetes szakasz végén. Másodikként Hindley ért célba, míg a harmadik Carapaz átvette az összetett elsőséget. Nibali negyedikként ért be Torinóban.

López közel négy és fél perces hátrányt kapott, így tíz nap után át kellett adnia a Maglia Rosát, és visszacsúszott az összetett kilencedik pozíciójába.

Eredmény, 14. szakasz

  1. Simon Yates (brit, BikeExchange–Jayco) 3:43:44 óra
  2. Jai Hindley (ausztrál, BORAhansgrohe) 15 másodperc hátrány
  3. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) azonos idővel
  4. Vincenzo Nibali (olasz, Astana Qazaqstan) a. i.
  5. Domenico Pozzovivo (olasz, (IntermarchéWanty–Gobert Matériaux) 28 mp h.
  6. Joao Almeida (portugál, UAE) 39 mp h.
  7. Mikel Landa (spanyol, Bahrain Victorious) 51 mp h.

...10. Juan Pedro López (spanyol, TrekSegafredo) 4:25 perc hátrány

 (MTI)

(Borítókép: Getty Images)



Rovatok