Index Vakbarát Hírportál

Pidcock lett az Alpe d'Huez legfiatalabb győztese a Tour de France-on

2022.07.14. 19:05
A brit Thomas Pidcock nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny csütörtöki királyetapját, amelyen a dán Jonas Vingegaard megtartotta előnyét az összetett élén – számolt be a hírről az MTI.

A franciák nemzeti ünnepén három kiemelt kategóriás hegy megmászása és 4660 méter szintkülönbség várt a mezőnyre: a Brianconból induló 165,5 kilométer során – szerdát követően ismét – fel kellett tekerniük a kerékpárosoknak a Col du Galibierre, majd a Col de la Croix de Fer következett, mielőtt célba értek a legendás Alpe d'Huezen.

A szakasz előtt az elmúlt két kiírásban diadalmaskodó szlovén Tadej Pogacar két csapattárs után az UAE egyik csapatvezetőjét, Joxean Fernández Matxint is elvesztette koronavírus-fertőzés miatt.

A Galibierre a könnyebben mászható oldalról tekertek fel, a szökevények pedig már a 23 kilométer hosszú, 5,1 százalék átlagmeredekségű emelkedőn megindultak. A 2642 méteres tetőn átbukva hosszú lejtmenet következett: 

az élcsoportban ott volt a négyszeres Tour-győztes Chris Froome és hegyikerékpárban olimpiai bajnok brit honfitársa, a tanítani való lejtmenetet bemutató Thomas Pidcock is.

Az ereszkedés végén 536 méteres magasságból ismét kétezer méter fölé tekertek: az 5,2 százalékos meredekségű és 29 kilométer hosszú Col de la Croix de Feren a szökésben és a mezőnyben is folytatódott a rostálás.

Az ikonikus záró hegyen, a 13,8 kilométeres, 8,1 százalékos meredekségű Alpe d'Huezen 1850 méteren várta a cél a bringásokat. A mászást hatperces előnnyel kezdte meg a 31 fokos melegben az ötfős szökés. Tíz és fél kilométer volt hátra, amikor Pidcock tempót váltott. A sebessége szétszakította az ötösüket, innen pedig már nem is tudták utolérni a Tour-újonc britet. 

A 23. születésnapját július 30-án ünneplő Pidcock a legfiatalabb versenyző, aki a francia körversenyen etapsikert ünnepelhetett az Alpe d'Huezen.

Országúton ez volt a második profi sikere.

Másodikként a dél-afrikai Louis Meintjes, harmadikként a nagy visszatérő, a 2019-es súlyos balesete után eddigi legjobb eredményét elérő Froome ért célba.

Az esélyesek csoportjában sorra szakadtak le a hegyimenők: az ötödik helyen álló kolumbiai Nairo Quintana, a hetedik francia David Gaudu, majd az eddig második honfitársa, Romain Bardet és a hatodik brit Adam Yates is lemaradt. A sárga trikót szerdán átadni kényszerülő Tadej Pogacar kétszer is megindult. Akcióival csak az éllovas, tavaly az összetettben második Vingegaard tudta tartani a lépést, míg a 2018-as nyertes brit Geraint Thomas saját tempóból zárkózott vissza. Hármasuk a befutóig együtt maradt, így Vingegaard előnye velük szemben változatlan, a többi riválishoz képest azonban növelte a különbséget. Pogacar a második, Thomas a harmadik helyre lépett előre. A mögöttük 19 másodperccel beérkező Bardet a negyedik pozícióba csúszott vissza.

12. szakasz, Briancon-Alpe d'Huez, 165,5 km, hegyi befutó:

1. Thomas Pidcock (brit, Ineos Grenadiers) 4:55:24 óra

2. Louis Meintjes (dél-afrikai, Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 48 másodperc hátrány

3. Chris Froome (brit, Israel-Premier Tech) 2:06 perc hátrány

4. Neilson Powless (amerikai, EF Education-EasyPost) 2:29 p h.

5. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 3:23 p h.

6. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) azonos idővel

7. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadies) a. i.

Az összetett élcsoportja:

1. Vingegaard 46:28:46 óra

2. Pogacar 2:22 perc hátrány

3. Thomas 2:26 p h.

4. Romain Bardet (francia, DSM) 2:35 p h.

Pénteken a Le Bourg-d'Oisans és Saint-Étienne közötti 193 kilométer megtétele vár a 109. Tour de France mezőnyére, amely összesen 3328 kilométert teker, amíg jövő vasárnap Párizsban a hagyományok szerint célba ér a Champs-Élysées-n.



Rovatok