Index Vakbarát Hírportál

A magyar kerékpáros változatlan célja, hogy a Giro d’Italián indulhasson

GettyImages-1471665414
2023.04.17. 11:01
Rövid betegség és két olaszországi országúti kerékpáros verseny után változatlanul az a célja Fetter Eriknek, hogy bekerüljön az EOLO-Kometa keretébe a Giro d’Italiára.

A 23 éves magyar időfutambajnok keddtől péntekig a szicíliai körversenyen, vasárnap pedig a Reggio Calabriában záruló egynaposon tekert. Az MTI megkeresésére kiemelte: a szicíliai körverseny előtt öt napig küzdött vírusos betegség miatt gyomorproblémával, nem tudott edzeni és enni sem igazán. Így, noha napról napra jobban érezte magát, egész héten nem volt kiemelkedő formában.

Edzésnek azért jó volt, a harmadik szakaszon így is 15. tudtam lenni, a negyediken pedig simán bekerültem a nap szökésébe. Három és fél óra elteltével, nyolcvan kilométer szökés után viszont a hasmenéses betegség tipikus utóhatásaként elkezdett görcsölni a lábam, miközben pont megindultak a csoportunkban a támadások, így vissza kellett vennem a tempóból

– tekintett vissza Fetter.

Elmondása szerint vasárnap a csapatáért dolgozott az első emelkedőtől kezdve, a síkon a támadásokat kontrollálta, és még az utolsó hegy feléig is ő diktálta a tempót.

Fetter tavaly szerepelt pályafutása első háromhetesén a Magyarországról rajtolt Giro d’Italián, és a jelenlegi idénye elejét is úgy építette fel csapatával, hogy ott lesz a keretben a három hét múlva rajtoló olasz körversenyen.

„Változatlanul ez a terv, a munkát elvégeztem, jól sikerült a magaslati edzőtábor is. A betegség nem tervezett hátráltató tényező, ugyanakkor a csapatból mindannyian tudjuk, hogy a munka bennem van” – szögezte le.

Fetter hétfőn utazik haza Magyarországra, ahol eleinte pihenés és lazább edzések várnak rá, ezt követően jön egy keményebb edzésblokk. Elárulta: ekkor lehet, hogy egy hétre kimegy külföldre, például Ausztriába, hogy nagyobb emelkedőkön tudjon készülni a keményebb olasz hegyekre.

Ha ezt megcsinálom, akkor a lehető legjobb formában kezdhetem a háromhetes versenyt

– mondta Fetter, aki a Giróra – amely május 6-án Fossacesia Marinából rajtol – két és fél hét múlva utazik a tervek szerint.

(Borítókép: Getty Images)



Rovatok