Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas tömegbukás a Tour de France-on, félbeszakították a versenyt

2023.07.15. 15:37
Tömegbukás miatt állították meg a világ legismertebb országúti kerékpárversenye, a Tour de France 14. szakaszát.

A háromhetes, Franciaországban zajló kerékpárverseny 14. szakaszát Annemasse és Morzine les Portes du Soleil között rendezik, a táv hossza pedig 151,8 kilométer. A szombati versenynapot viszont egy hatalmas tömegbukás miatt megállították a szervezők.

A bukást követően több kerékpárost is ápolni kellett, ketten pedig fel is adták a versenyt: Louis Meintes és Antonio Pedrero sem tudta folytatni a küzdelmet. A szervezők gyorsan kapcsoltak, rögtön neutralizálták a szakaszt, és megállították a mezőny elejét. Az etap nem sokkal a sérültek ellátása után folytatódott.

Később megjelent információk szerint további három bringás adta fel a francia körversenyt: Romain Bardet (francia, Team DSM), Esteban Chaves (kolumbiai, EF Education-EasyPost), valamint James Shaw (brit, EF Education-EasyPost) sem tudta folytatni.

A 2023-as Tour de France július elsején rajtolt, és július 23-án fejeződik be. A végső győzelemre a két legesélyesebb a címvédő Jonas Vingegaard és Tadej Pogacar.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok