Index Vakbarát Hírportál

Eldőlt, hol folytatja pályafutását Valter Attila korábbi csapattársa

2023.10.06. 13:14
A Bora-Hansgrohe csapatában folytatja kerékpáros pályafutását Primoz Roglic.

A szlovén versenyző – akinek a holland Jumbo-Vismánál csapattársa Valter Attila – múlt szombaton jelentette be, hogy az idény végén távozik jelenlegi együttesétől, azt azonban nem árulta el, hogy hol folytatja. Pénteken a német csapat számolt be az együttműködésről.

Ralph Denk, a Bora igazgatója egy nappal a Lombardiai körverseny előtt emlékeztetett rá, hogy nyolc éve majdnem hozzájuk szerződött kezdő profiként Roglic, most pedig olyan eredménylistával érkezik, amilyennel kevés kerékpáros rendelkezik.

A szlovén versenyző 2016 óta a Jumbo-Visma tagja, a csapat színeiben háromszor diadalmaskodott a Vuelta a Espanán (2019, 2020, 2021), idén pedig megnyerte a Giro d'Italiát. 2020-ban második lett a Tour de France-on, miután 11 napon keresztül viselte az élen állónak járó sárga trikót.

A Jumbo Vismánál, amely a Soudal Quick-Steppel készül összeolvadni, már eleve nagy volt a versengés a kapitányi szerepért, a fúzióval pedig ez még fokozottabbá válna.

Roglic úgy fogalmazott, döntésében meghatározó szerepe volt, hogy olyan csapatban akart szerepelni, amely ténylegesen motivált, hogy vele dolgozzon.

(MTI)



Rovatok