Index Vakbarát Hírportál

Valter Attila nem bánta, hogy nem került bele a szökésbe

2024.05.11. 19:57
Az összetettben vezető szlovén Tadej Pogacar nyerte a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny szombati, nyolcadik szakaszát, míg Valter Attila szűk nyolc perc hátránnyal a 34. lett, és az összetettben feljött a 43. helyre.

A 152 kilométeres etapon hegyi befutó nehezítette a bringások dolgát. Az előző napi időfutamot komoly előnnyel nyerő Pogacar arra figyelt, hogy riválisai közül senki ne tudja megelőzni – számolt be a Magyar Távirati Iroda. Az utolsó, hosszú emelkedőn aztán már ő irányított, és végül mindenkit lehajrázva két nap alatt a második, idén pedig a harmadik szakaszsikerét is elkönyvelhette.

A második helyen az összetettben is második kolumbiai Daniel Martínez végzett. Az összetettben harmadik brit Geraint Thomas ezúttal ötödikként zárt két másodperc hátránnyal.

Valter 7:50 percet kapott Pogacartól, így az ötvenedikről feljött a 43. helyre, hátránya pedig 33:20 percre nőtt. Valter az M4 Sport helyszíni stábjának elmondta, hogy igyekezett beleállni a szökésbe, bár a verseny közben nehéz eldöntenie, hogy mennyi energiát fektessen bele, mert előre nem lehet tudni, mi fog történni.

„Nyilván ez az egyetlen esélyem Pogacar ellen egy ilyen hegyen, és ha tényleg nagy eredményt szeretnék elérni, viszonylag nagy előnnyel kezdek. Próbálkoztam sokat, és ezzel sok energiám el is ment, de ahhoz képest elég jól helyrejöttem a végére. Nem mondom, hogy annyira sokáig, de jobb lett volna még egy picit ott maradni a végén. Már nem voltunk sokan, amikor ott voltam az összetett menők között, és utána is viszonylag jó tempóban fel tudtam jönni, ennek a tegnapi után kifejezetten örülök” – mondta a 25 éves magyar bringás, majd hozzátette, utólag nem bánta, hogy nem került bele a szökésbe, mert még a mezőnyben is nagyon nehéz szakaszt teljesítettek.

Szeretnék jó eredményeket elérni, megfelelni magamnak és annak az elvárásnak, amit magam felé támasztok, és azt szökésből fogom tudni megmutatni. Elég jól éreztem magam ezen a hegyen, biztatóak a lábak a továbbiakra, úgyhogy remélem, hogy már csak a szerencse fog rám mosolyogni ezen a Girón.

Valter azt is megjegyezte, hogy megpróbál megfelelni a csapata által kapott feladatnak, de ha vasárnap nem kap ilyet, akkor próbál egy kicsit visszavenni, mert két bukás után nem érzi magát jól.

Vasárnap az Avezzano és Nápoly közötti 214 kilométer vár a 107. Giro d’Italia mezőnyére, amely 3400 kilométert teljesít, amíg május 26-án célba ér a római záróetapon.

Giro d’Italia 2024

8. szakasz (Spoleto–Prati di Tivo, 152 km):

  • 1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 4:02:16 óra
  • 2. Daniel Martínez (kolumbiai, BORA-hansgrohe) azonos idővel
  • 3. Ben O'Connor (ausztrál, Decathlon-AG2R) a. i.
  • ...34. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 7:50 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:

  • 1. Pogacar 28:14:42 óra
  • 2. Martínez 2:40 p h.
  • 3. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 2:58 p h.
  • ...43. Valter 33:20 p h.


Rovatok