Index Vakbarát Hírportál

Egy belga vitte a prímet az ország tetején: türelmes támadás a Kékestetőn

2024.05.11. 07:46
A belga Thibau Nys diadalmaskodott a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszán, ezzel átvette a vezetést összetettben. Legjobb hazai versenyzőként a magyar válogatott, Dina Márton zárta az etapot, és ő ölthette magára a fehér trikót.

Két sprintszakasz után eljött az ideje, hogy sor kerüljön az összetett győzelemért vívott harc első felvonására. Az előző napi befutó helyszínéről, Kazincbarcikáról verőfényes napsütésben, tiszta időben vágott neki a 117 fős mezőny az idei magyar körverseny leghosszabb (183 km), és legtöbb szintemelkedést tartalmazó (2716 m) távjának.

A befutóra Magyarország legmagasabb hegyén, a Kékestetőn került sor, 984 méteres tengerszint feletti magasságban, az ország  tetejénél  mindössze harminc méterrel alacsonyabban. Ebből következően biztos volt, hogy az első napot uraló sprinterek helyét a hegyimenők veszik át a szakaszgyőzelemért vívott harcban – számolt be a történtekről összefoglalójában a Magyar Távirati Iroda.

Korán kialakult egy hatfős szökevénycsoport, amelyet két percre engedett el a mezőny. Az élbolyba a korábbi fehér trikós, az első etapot ugyancsak szökésben töltő Rózsa Balázs (Epronex-Hungary) került be a hazai bringások közül. Az első gyorsasági részhajránál, Szilvásváradon Rózsa második lett, ezt követően Mátrafüreden került még sor két részhajrára, Mátraházán egy második kategóriás hegyi hajrára, a második mászás végén pedig az első kategóriás befutóra Kékestetőn.

Három perc felettire nőtt az élboly előnye, miközben Egerben is számos szurkoló köszöntötte a kerékpárosokat. A hajrához közelítve egyre több felirat – és borús idő – várta a mezőnyt, az emelkedőn pedig birodalmi rohamosztagos sisakot öltött szurkolók piros füsttel üdvözölték az elhaladókat. A mezőny élén sokáig a sárga trikós cseh versenyző, Martin Voltr (Pierre Baguette) csapata dolgozott, a cél előtt 35 kilométerrel jött az „őrségváltás”, a német Emanuel Buchmann sikeréért tekerő BORA-hansgrohe állt előre. Az újabb mászás megkezdésétől sorra szakadtak le a hegyet kevésbé bírók, a szökésről pedig Rózsa maradt le 16 kilométerrel a cél előtt. A sárga trikós Voltr 13 kilométeren belül indított vakmerő támadást a részhajráért, ám a mezőny sorra fogta be az elöl haladókat.

A sorsdöntőnek ígérkező záró 3,5 kilométerre fordulva 20–25 versenyző tekert együtt, a csoportban ott volt Dina. Buchmann két kilométernél maradt elöl, majd eltempózott – némi fehér füst is jutott neki a nézőktől –, és ahogy a korábbi években oly sokan, ő sem tudta végigvinni hosszú támadását. A 2020-as győztes megindulásnak emléket állító Valter-kanyartól a célig gyülekező szurkolók azt láthatták, hogy a tavaly Dobogókőn második, U23-ban terepkerékpárban (cyclocross) világbajnok Thibau Nys türelmesen kivárt, megfelelő ütemben indult, az utolsó métereken előzött, szakaszsikerével pedig a sárga trikót is átvette. Másodikként az olasz Diego Ulissi (UAE), harmadikként a német bajnok Buchmann ért célba.

A holnapi és a zárónapi etapért jöttem ide, ma csupán a lábaimat akartam próbálgatni és megnézni, mire jutok, ám a végén tökéletesek voltak a lábaim

– mondta a friss sárga trikós. Mint mondta, nem tudta, mire lesz képes a két könnyebb sprinterszakasz után. Azt tudta, hogy az utolsó fél kilométer meredek résszel kezdődik, így energiát kell spórolnia a hajrára, egy nagy megindulásra.

A remekül teljesítő és a szakaszon – 37 másodperc hátránnyal – 15. Dina átvette a fehér trikót, összetettben a 15., 47 másodperces lemaradással.

„Nyolcvanöt százalékban elégedett lehetek, kicsit csinálhattam volna jobban a helyezkedést az elején. A srácok egész jól segítettek, de Mátraházánál már nem voltak ott” – értékelte teljesítményét a 2019-ben második Dina Márton, akinek egy bukás kikerülése után kellett felzárkóznia az élcsoportra a hajrához közeledve, Buchmann indulásakor pedig leszakadt kissé.

„Majdnem felértem, de a megindulások után ekkor már nem sikerült” – fogalmazott, megemlítve: hiányzott kissé az idei versenyrutinja és kilométere a jobb eredményhez. Előretekintve elmondta: a szombati etap talán még ennél is jobban fekszik Nysnek.

Szombaton a 45. Tour de Hongrie legnehezebben kiszámítható végkimenetelű szakaszát rendezik: Budapestről, a Hősök teréről indul 167 kilométeres útjára a mezőny, az 1451 méter szintkülönbséget magába foglaló távot Etyek környéki körözés zárja.

Tour de Hongrie 2024

3. szakasz, Kazincbarcika – Gyöngyös-Kékestető, 183 km:

  • 1. Thibau Nys (belga, Lidl-Trek) 4:31:52 óra
  • 2. Diego Ulissi (olasz, UAE) azonos idővel
  • 3. Emanuel Buchmann (német, BORA-hansgrohe) a. i.
  • ...15. Dina Márton (magyar válogatott) 37 másodperc hátrány

Az összetett élcsoportja:

  • 1. Nys 12:09:41 óra
  • 2. Ulissi 4 másodperc hátrány
  • 3. Buchmann 6 mp h.
  • ...15. Dina 47 mp h.


Rovatok