Mikor lett a kerékpársport szerelmese?

Már gyermekkoromban, amikor számos sportot kipróbáltam. Atletizáltam, jégkorongoztam és BMX-eztem is, aztán néhány éve visszaszivárgott az életembe a kerékpár, és azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Masters kategóriában szoktam versenyezni egy olyan közösségben, a magyar kerékpárosok közösségében, amely egyedülállóan összetartó és motiváló is egyben, és amely szemmel láthatóan megkezdte a felzárkózást a nagy kerékpárosnemzetek sorába, mint Olaszország, Franciaország, Hollandia, Belgium, Dánia vagy épp Szlovénia. Mások a magyar példát követik kajak-kenuban vagy vízilabdában, nekünk pedig az ő példájukat kell követnünk kerékpározásban.

Néhány hónapja önt választotta elnöknek ez a közösség.

Egy olyan szervezetet vehettem át Princzinger Pétertől, amely gazdaságilag stabil, szilárd alapokon nyugszik, és amelynek elmúlt évei a békés gyarapodásról, fejlődésről szóltak. Szinte mindenki rögtön a támogatásáról biztosított, Schmidt Ádámtól, a Honvédelmi Minisztérium sportállamtitkárától, vagy épp helyettesétől, Schmidt Gábortól Eisenkrammer Károlyon, a Tour de Hongrie főszervezőjén keresztül egészen a klubvezetőkig, ami, azt gondolom, hogy egy kegyelmi helyzet, és nem minden sportszövetség esetében lenne így. Ez is azt mutatja, hogy a sikerek mögött álló kemény munka összekovácsolta a kerékpárosközösséget.

Miben lesz más a kerékpárosszövetség a jövőben?

Nézze, ha csak a legnagyobb eredményeket mondom, akkor versenyszervezésben felvettük a kesztyűt a legnagyobbakkal, hiszen Giro d'Italia Nagy Rajtot szerveztünk Budapesten, a Tour de Hongrie Európa meghatározó versenyévé nőtte ki magát, és csak néhány hét telt el azóta, hogy Olympic Qualifiers Series eseménynek voltunk házigazdái, ahol a friss olimpiai sportág, a BMX Freestyle is bemutatkozott. Látható, hogy Valter Attila, Vas Kata Blanka, de Kempf Zoltánt is említhetném, akik a nemzetközi mezőny meghatározó szereplői, és ami igazán örömteli, hogy az utánuk jövő utánpótláskorú versenyzők közül is jó néhányan. Emellett az is fontos, hogy nekik olyan hazai, egyre magasabb szinteken versenyző klubok adják a hátteret, mint az MBH Bank Colpack Ballan, az Epronex Hungary Cycling Team, vagy akár a Karcag Cycling Team. Ezt a munkát folytatni kell, de emelett a saját elképzeléseimet is szeretném megismertetni az elnökséggel.

Mik ezek az elképzelések?

Ezeket az eredményeket a mostaninál sokkal nagyobb fellendülés kell hogy kövesse. És itt most nem a sportág szereplőire vagy szurkolóira gondolok. Azt gondolom, hogy az Észak-Atlanti civilizáció sajátja, hogy az ide tartozó országok a tudomány, kultúra, sport hármas egységében gondolkodnak, és ezt a hármast erőteljes mecenatúra és szponzoráció keretében finanszírozzák is, és nem kizárólagos állami feladatként. Óriási potenciált látok a hazai sportfinanszírozás tekintetében a szponzoráció megerősítésében. A kerékpározás egy technikai sport, amelynek kapcsán el kell érnünk, hogy az ahhoz szükséges felszerelést és infrastruktúrát sokkal könnyebben elérhetővé tehessük minden kerékpározni vágyó gyermeknek, fiatalnak, aki szeretné magát kipróbálni bármelyik szakágunkban. A szponzoráció lényege, hogy lehetőséget teremtsünk olyanoknak is, akiknek lehet, hogy másképp elveszne a tehetsége. Szégyennek tartom, hogy a világ legnagyobb, Gyöngyösön jelentős méretű gyárat üzemeltető kerékpárgyártója nem volt hajlandó szponzorként mögé állni az egyik legjelentősebb, évek óta Gyöngyösről induló hazai kerékpárversenynek. Mindezt egy olyan országban, ahol egész Európa legalacsonyabb társasági adókulcsa mellett tudnak tevékenykedni. Ebben az (Északi-Atlanti kultúrkörtől idegen) hozzáállásban szeretnék gyökeres változást elérni: minden szóba jöhető céget és vállalkozást meg fogunk szólítani.

Mennyire fektetne nagy hangsúlyt az utánpótlás-nevelésre?

Én abban hiszek, hogy az U13-15-17 korosztályokat kell leginkább támogatnunk. Ott dől el ugyanis, hogy valaki eljut-e arra a szintre, hogy komolyan foglalkozhasson versenykerékpározással hosszabb távon is. Ha ehhez minden segítséget megadunk, sokkal nagyobb lesz a merítésünk. Le akarom bontani a belépési korlátokat. Aki kerékpározni szeretne, az kerékpározhasson, megfelelő körülmények között, szakértő edzőkkel, anyagi helyzettől és lakóhelytől függetlenül. Szeretném, ha az ország területén minél egyenletesebb megoszlásban, minden vármegyében biztosítottak lennének az infrastrukturális és személyi feltételek ahhoz, hogy a családokról legalább részben levegyük a finanszírozás terhét, és be tudják íratni a gyermeküket kerékpározni, mindezt ráadásul biztonságos körülmények között.

Milyen konkrét lépésekre gondol?

Új sportágfejlesztési stratégiát alkotunk az újonnan felálló elnökséggel és szakmai szakértőkkel együtt. Minden vármegyeszékhelyen szükséges legalább egy olyan klub, ahol szakértő edző foglalkozik a gyerekekkel. Az edzőképzést is magasabb szintre helyezzük, amiről a közeljövőben szeretnék párbeszédet kezdeményezni a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemmel. Szeretnénk iskolai toborzókampányokat is indítani, amelyben nagy segítség az is, hogy Révész Máriusz államtitkár úr közbenjárásával száznál is több úgynevezett pumpapálya épült az országban. Az ezeket kipróbáló, rajtuk versenyző gyerekek közül jó lenne, ha a legügyesebbek belépnének, bent maradnának a kerékpársport rendszerében. Az a célunk, hogy két-három éven belül az utánpótlás korosztályokban 80–100 fiatal induljon az országúti bajnokságon.

Van garancia is arra, hogy mindez megvalósul?

Motiváció és együttműködés van. Ez most a legfontosabb. Múzeumigazgatóként is az első nagyszabású kiállításom a „Bringára Váltva” nevet viselte, és ott, a kiállítótérben rendeztük meg a Minden, ami bringa konferenciát, vagy épp Valter Attila Vueltát követő közönségtalálkozóját. Ha valaki hisz a hazai kerékpársportban, akkor annak meglesz az eredménye. Miután ez a tisztség külön javadalmazással nem jár, ezért hit és motiváció nélkül nem is lehet csinálni, az pedig ilyen értelemben előny, hogy a szakmám és a napi munkám is kapcsolódik a kerékpározáshoz.

Mi a személyes motivációja?

2022-ben a Strade Bianche Gran Fondóján tekertem, és a Sienába vezető Via Santa Catarina emelkedőt másztuk meg. Egy nappal azelőtt Valter Attila, akkor még FDJ-mezben negyedikként ért ott célba, tömegek álltak ott és üdvrivalgás fogadta. Katartikus pillanat volt. Szeretném, ha minden magyar ember legalább egyszer átélné azt az élményt, amit egy igazi kerékpárverseny jelent – lehetőleg magyar indulókkal.

(Borítókép: Magyar Kerékpáros Szövetség)