Index Vakbarát Hírportál

Ecclestone ízlésével súlyos gondok vannak

2015. május 14., csütörtök 12:25

Ártana a Forma-1-nek, ha a Michelin visszatérne, állítja Bernie Ecclestone. A francia gumigyártó egyik főnöke szerdán jelentette be, hogy 2006-os távozásuk után 2017-től szívesen visszajönnének, de csak bizonyos feltételek mellett. Bernie kiakadt, és azonnal a 2016 végéig szerződtetett Pirelli védelmére kelt.

"A Pirelli tudja, mi kell nekünk. Nehéz a helyzetük, mert ha olyan gumit csinálnak, ami csúcsteljesítményen van, szétszedi őket a sajtó, amint az már kiderült. De ha akarjuk, ezt is megteszik" - utalt arra, hogy 2012-ben olyan kiszámíthatatlan gumikat gyártottak, amivel féléven át minden futamot más pilóta nyert meg.

Ecclestone-nak és a közönségnek ez tetszett, a csapatoknak és a pilótáknak nem, ezért mára konszolidálódott a gumihelyzet, a Pirelli kerekei kellően megbízhatóak és kiszámíthatóak.

"A Michelin gyártana egy kőkemény gumit, amit felraksz januárban, és csak decemberben kell levenned, mert ők támadhatatlanok akarnak maradni. Azt tennék, amit nem akarunk, és sosem tennék meg, amihez a Pirellinek volt bátorsága, és ami pokolian jó versenyt eredményezett. A kemény gumival ezt elfelejthetnénk."

Az F1-főnöknek ebben teljesen igaza is van, de azért a Michelinnek is akadt jó ötlete, hogy az F1 álljon át a nagyobb, 18 inches felnikre, amit a franciák a Forma-E-ben már alkalmaznak.

Melyik a klasszabb?

  • 3092
    A 18-as felni
  • 1019
    A jelenlegi felni

"Nem teszenek. Szörnyen néznek ki. Mi agresszív kinézetű kocsikat akarunk, versenyautókat - fakadt ki Ecclestone-ból a meghökkentő vélemény. - De ha 18 inches kereket akarnánk, a Pirelli azt is megcsinálná nekünk. De ez a dolog jól működik, nem kell megváltoztatni."

Olyannyira megcsinálná, hogy már meg is csinálta, tavaly a szezon közbeni teszteken a Pirelli a Lotuson ki is próbálta a 18-as kerekeket, és piszok jól néztek ki. A nagyobb felni bevezetése fel is merült tavaly, de az ötlet gyorsan elhalt, bár - Ecclestone-ön kívül - mindenkinek tetszett.

Rovatok