Index Vakbarát Hírportál

Button: Jól mennek a megbeszélések

2015. szeptember 24., csütörtök 10:01

Felmerült a hét elején a brit sajtóban, hogy Jenson Button a hétvégi Japán GP-n bejelenti visszavonulását, de az esemény nulladik napján, csütörtökön ez nem történt meg, sőt. A 2009-es világbajnok azt mondta, tárgyalnak a McLaren-Hondával.

"Nem tudok újat mondani, egy kicsit még várniuk kell, sajnálom. Jól mennek a megbeszélések a csapat és köztem, ennyi. Rengeteg lehetőség van, sok minden megtörténhet jövőre. Többet nem mondhatok, de boldog leszek jövőre, ez a legfontosabb" - mondta Button a hivatalos sajtótájékoztatón.

Szerződése a szezon végén kifut, de opciója van jövőre. Úgy tudni, jelenlegi 10 millió eurós fizetését 15-re kellene emelnie a csapatnak, ami sok a McLarennek, emiatt megy a huzavona. Visszavonulásról viszont szót sem ejtett a 35 éves.

Szingapúr után nagyon csalódott volt, nem titkolta, kiveszett számára az élvezet az F1-ből, de ezeket a szavait szerinte félreértelmezték.

"Kissé másképp érthették azt. Az élen menni, az a kihívás, nem szeretek 14. vagy 10. lenni, abban nincs semmi élvezet, de ha látod a jövőt, meglehet, hogy visszatér az élvezet" - tisztázta most Button.

A Force India véglegesítette Sergio Perezt is

Az istálló Szuzukában, csütörtökön közölte, a már korábban megerősített Nico Hülkenberg mellé jövőre megtartja Sergio Perezt is. A mexikói harmadik szezonját fogja teljesíteni a csapatnál, örül a folytatásnak. Elárulta, átmehetett volna a Lotushoz, illetve a jövőre abból alakuló Renault-hoz is, de jobbnak látta, ha marad, mert a Force Indiánál jobb lehetőségei vannak.

Rovatok