Index Vakbarát Hírportál

Így jelentette be Nico Rosberg a visszavonulását

2016. december 2., péntek 20:08

Nico Rosberg sokkolta a sportvilágot, amikor bejelentette, hogy a világbajnoki cím megnyerése után alig öt nappal véglegesen visszavonul a Forma-1-től.

A hír megjelenését követően pár órával nyilvánosságra került egy videofelvétel az FIA bécsi Díjátadó Gáláját követő sajtótájékoztatóról, amin Rosberg a bejelentést tette. A sajtótájékoztató elején Jean Todt, a FIA elnöke szólt pár kedves szót az újdonsült világbajnokról, majd a közös fotózkodás után Nico Rosberg fordult a közönséghez, és pár szavas bevezetést követően közölte, hogy meghozta a döntést, visszavonul.

"Köszönöm, hogy eljöttek, ez egy nagyon különleges nap számomra. Ahogy tudják, ma este vehettem át a trófeát, ami csodálatos dolog, de más miatt is különleges. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy bejelentsem: úgy döntöttem, hogy bejezem a Forma-1-es pályafutásomat."

Döntését azzal indokolta, hogy az elmúlt 25 évben lényegében arról szólt az élete, ahogy a körülötte levőké is, hogy világbajnok legyen, amit végül idén sikerült elérnie. Többet nem szeretne annyi áldozatot hozni az F1-ért, mint amennyit az idén kellett meghoznia.

Rovatok