Betekintést nyerhettünk a monacói versenyzői eligazításba, ezt már a tavalyi tulajdonosváltáskor említette a Liberty Media, hogy ezt is szeretnék a szurkolóknak megmutatni, azóta viszont kiderült, hogy egyelőre egyszeri alkalomról van szó, és nem tervezik, hogy állandóan a kamerák elől elzárt megbeszélést mutogatnák.
A jó öreg ausztrál Shoey-t látjuk, Patrick Stewartot is megkínálja, ő pedig benne van a diliben, imádja a cipőivást.
Kicsit kiakadt a csapatra, teljes joggal.
Kiestek: Fernando Alonso, Danyiil Kvjat, Max Verstappen, Felipe Massa, Carlos Sainz.
Hatodszor nyert, Bottas a második, Ricciardo a harmadik, Sebastian Vettel utolsó helyről jött vissza negyediknek.
De már nem fogja megelőzni.
Imádja a tömeg, fantasztikus.
Utolsó helyről már negyedik, elég jó.
Két körrel a vége előtt adta fel a McLaren-Honda.
Lemaradtak mögötte, Pérez, Vettel és Ocon között viszont még komoly csata lesz.
Most visszaért Ocon mögé ezzel.
Oconnak le kellett mennie a pályáról, hogy elkerülje az ütközést, Vettel hibája volt egyértelműen, mégis meg tudta előzni a franciát.
De a mexikói védekezik, semmit nem enged.
Hamilton kapcsolt közben rá, kellett neki is egy leggyorsabb kör. Vettel már azt nézi, hol tudná előzni a Force Indiát, Ricciardo meg is lépett kicsit.
Keményebb utasítás kellett volna, lehet, hogy Ocon már dobogós lenne. Most imádkozhatnak, hogy Vettel le ne előzze mindkettőt, amivel az 5-6. helyre csúsznának vissza.
Räikkönent előzte meg, elfékezte magát a finn, így előzte a német. Vettel 1:15 alatti körön, hihetetlenül gyors, támadhatja mindjárt a Force Indiákat, 3 másodpercre van tőlük.
A két Force Indiára és Ricciardóra.
Ezért kár volt szenvedni az előbb azzal a kerékcserével annyit.
Már kilencedik a kanadai, akinek lekörözés közben Hamilton mutatott ki hüvelyujjal, hogy jól nyomja.
Oconnak adnának esélyt az előzésre, Péreznek ehhez el kell engednie.
Szerinte ő is meg tudja előzni Ricciardót, de hát a valóság nem ezt mutatja.
Kihívták, megkapta a 10 másodperc büntetést, majd a jobb hátsóval szenvednek, fél perce a bokxban áll már az orosz. Három ultralágy volt fent, érkezett egy negyedik lágy, erre mindent lágyra cseréltek. Le is fulladt, ezzel annyi a versenynek nála.
Lehet, hogy lassan megkérik, adja át a helyét Oconnak, hátha a francia gyorsabb. Ha nem, akkor majd visszacserélhetik.
Egy másodperccel gyorsabb Ricciardóéknál, de 19 másodpercre van tőlük, és utána még előzni is kellene.
Ultralágyon fejezi be a német, a hetedik helyre jött vissza. Az biztos, hogy gyors lesz, Räikkönen van előtte, egy elengedés jönne?
Komoly hiba nélkül, extra motivációval vezet, ez hazai pályán persze érthető is. A 10. helyen most a kanadai.
Arra kérik, egy kicsit bírjon még ki, utána Pérez szuperlágyai úgyis elfogynak majd, és lemarad mögüle.
Stroll nagy előzéssel jön fel a 10. helyre, örülnek is ennek a kanadai szurkolók.
Ricciardo, Pérez, Ocon és Vettel a 3-6. helyeken, ők négyen 2,5 másodpercen belül vannak.
1:15.725-ös kört ment, egy másodperccel ver majdnem mindenkit a mezőnyből. A finn a hetedik, csapattársát, Vettelt üldözi.
A Force India most kapta meg a legfrissebb Mercedes-motort, ez a csomag nagyon erős, simán gyorsabbak most, mint a Red Bull, csak nem sok jó előzési pont van.