Index Vakbarát Hírportál

Vettel vs. Stroll: 1-1

2017. október 5., csütörtök 12:54

Eddig nagyon úgy tűnt, hogy Lance Stroll hibájából ütközött össze a Maláj Nagydíj levezető körén a kanadai Williamse és Sebastian Vettel Ferrarija, legalábbis Vettel és az ütköző páros mögött haladó Romain Grosjean belsőkamerás felvétele alapján is Stroll tűnt a hibásnak (igaz, Grosjean épp irányváltás közben volt, ami csalókává teszi azt a felvételt).

Most viszont a SkySports jóvoltából előkerült Lance Stroll szemszögéből is a videó, ezen pedig teljesen úgy látszik, hogy a Ferrari csapódott bele oldalról a Williamsbe.

De akkor mi az igazság?

Mindkét videón az látható, hogy az adott pilóta (Vettel szemszögéből Vettel, Strolléból Stroll) komolyabb töréspont nélkül, folyamatos íven veszi be a kanyart, ahogy az is, hogy mindketten elég éles szögben fordítják balra a kormányt, tehát követik a kanyarívet. Az egyetlen irányváltás akkor jön, amikor Stroll látómezejében felbukkan a semmiből a Ferrari, a kanadai ekkor gyorsan még jobban balra kapja a kormányt, de már későn.

A megoldás annyi lehet, hogy Vettel és Stroll is balra kanyarodott, de a két ív keresztezte egymást, és mivel nem egymásra figyeltek – arra gondolva, hogy a másik simán el tud kanyarodni mellettük, hiszen elég széles a pálya –, ezért össze is ütköztek.

Vettelnek egyébként szerencséje volt, az ütközésben nem sérült meg a Ferrari váltója, így megúszta az annak cseréjével járó ötrajthelyes büntetést.

Rovatok