Index Vakbarát Hírportál

A Ferrari újabb zseni trükkje: egy zsák szárazjég a kocsi tetején

2018. augusztus 23., csütörtök 09:21

Újabb trükkös Ferrari-megoldás tartja lázban a Forma-1-et: a legfrissebb gyanú szerint az olasz csapat most épp egy zsák szárazjéggel szerez előnyt a többi csapattal szemben.

A szárazjeges trükközésre ráadásul nem mondhatjuk, hogy titokban csinálnák, hiszen egy rikító sárga zsákot tesznek a kocsi tetejére a rajt előtti percekben, vagyis nem nehéz kiszúrni. A megoldással – egyelőre – egyetlen másik istálló sem élt.

Sőt, még arról sincs egyértelmű megállapítás, hogy pontosan mit is csinálhat vele a Ferrari – az olaszok hivatalos indoklása szerint a fedélzeti kamera elektronikáját hűtik ezzel, csakhogy senki nem jelezte korábban azt, hogy túlmelegedne a kamera, így felmerült, hogy esetleg a felső légbeömlő levegőjének hőmérsékletét manipulálja ezzel a Ferrari, írja az Autosport, de van más teória is.

A hőmérséklet manipulálása persze a legtöbb esetben illegális lenne, mert pont a szezon közben hoztak szabálymódosítást arról, hogy a motorba jutó levegő hőmérsékletének legalább 10 fokkal melegebbnek kell lennie, mint a környező levegőnek, de nem minden adott pillanatban, így például a verseny első körében, a biztonsági autó mögött, a boxba bevezető és onnan kivezető körön és egyéb, egyértelmű anomáliáknál nem számítják az átlaghőmérsékletet.

Könnyen lehet, hogy ezt a kiskaput kihasználva a Ferrari minimális előnyre tett szert az időmérőre és a futamok legelejére azzal, hogy lehűtik a légbeömlő falát egy rövid időre, vagy akár a hőenergia-visszanyerőből tudnak nagyobb teljesítményt kihozni minimális időre a trükkel.

A másik felmerült elképzelés szerint a szárazjeges zsák csak egy segédeszköz, ami figyelemelterelésre is jó, no meg arra, hogy eltakarja a fedélzeti kamera képét az időmérő előtt, így titokban tartják azt, hogy mit állítanak a Ferrari-pilóták az idén meglehetősen jó rajtjaik előtt miközben kigurulnak a rajtrácsra.

Lehet ugyanis egy titkos gomb a kormányon, amit mind Sebastian Vettel, mind Kimi Räikkönen használ a rajtok előtt: pont akkor engedik el, mikor kialszanak a startfények, de hogy pontosan mit is vezérelhet, arra egyelőre nincs megoldás. Annyit tudni róla, hogy a 2017-es kormányon még nem volt ott.

A Ferrari 2018-ban eléggé elöl jár a fejlesztésekben, korábban

Rovatok