A 11. Räikkönentől a 17. Strollig ér a vonat, amit most befogtak, illetve Räikkönen boxkiállásával eggyel rövidült az utolért boly. Hat autót kell majd lekörözniük, ha Hamilton jól csinálja, szerezhet egy kis előnyt. Az első adagot szépen letudták, Bottas viszont beragadt Stroll mögé, aki addig variált, hogy nem tudta hol elengedni a finnt a Mercedesben. Hamilton és Verstappen minimális előnyt szedett Vettelhez képest, de lehet, hogy a német nem is akar 1,5-1,7 másodpercnél közelebb kerülni Verstappenhez, a holland büntetése miatt úgyis előzni fogja, ha így marad a sorrend és a különbség.
Ennyi volt Leclerc-nek a hazai verseny. És közben már csöpög az eső, jelentik a helyszíni újságírók.
Nem a koccanást, hanem Verstappen veszélyes kiengedését. Közben Leclerc megint kerékcserén, most a leglágyabb gumikeveréket kapta, az utolsó helyre tér vissza.
A Mercedes közben megerősítette, hogy Bottas defektet kapott, amikor összeért Verstappennel, és a jobb első felnije is sérült, ahogy a falhoz szorult, ezért kellett a második kerékcsere, nem a taktikát változtatták meg gyorsan.
Giovinazzi forgatta meg Kubicát, aztán a többiek is odaértek, végül gyorsan sikerült mindenkit irányba tenni, nem lett nagyobb a kavarodás. Egyre őrültebb a Monacói Nagydíj. Vizsgálják Kubica és Giovinazzi koccanását, ami így nézett ki fentről:
Hamilton, Verstappen, Vettel, Bottas, Gasly, Sainz, Kvjat, Albon, Grosjean, Norris a sorrend most. Az első négyes volt már kerékcserén, hátul pedig a 13-14. helyen autózó Ricciardo és Magnussen, illetve még hátrébb Pérez, Hülkenberg, Russell és a nagy defektet összeszedő Leclerc a 17-20. helyeken.
Defektet kaphatott, amikor Verstappennel ütközött, hihetetlen, mi van itt. Vettel mögé, a negyedik helyre ér vissza Bottas, Gasly előtt van most.
Vertappen, Bottas és Vettel egyszerre jöttek vissza a pályára, de Bottas és Verstappen helyet cserélt a kerékcsere alatt. Előtte Bottas feltartotta a boxba érve Verstappent és Vettelt, ebből akár még büntetés is lehet neki. A sorrend viszont most Hamilton, Verstappen, Bottas, Vettel az élen.
Összeért a boxban Bottas és Verstappen autója, a holland Red Bulljáról letört a padlólemez egy darabja, egyre nagyobb a kavarodás most, és még el sem kezdett esni az eső.
Lesz mit szedegetni a padlólemezről levált darabok miatt.
De most nem jött be a manőver, összeért a Renault és a Ferrari, nem volt elég hely, kár volt megint próbálkoznia. Majdnem megforgott a Ferrari, de megúszta, igaz, visszaesett így a 13. helyre. Le is esett a jobb hátsó a Ferrariról defekt miatt, Leclerc nagyon ráfázott erre.
Leclerc leomló gumija szétverte a Ferrari padlólemezét is, a boxba ugyan visszaért, de elég nagy a kár a Ferrari jobb hátulján.
Vettel 1:16,278-as kört futott, ez ma eddig a leggyorsabb, de közben Leclerc is akciózik, az utolsó kanyarban, a Rascasse-ban lepte meg Grosjeant, akit annyira váratlanul ért a manőver, hogy simán el kellett engednie a Ferrarit. Leclerc ezzel már a 12. helyen.
De Leclerc nem ér oda elég szorosan Grosjean mögött, nem tud támadni, és a hajtűkanyarban sincs olyan pozícióban, mint Norrisszal szemben. Lehet, hogy a kerékcserékig nem is tud majd feljebb lépni a monacói a Ferrarival.
Eléggé egyben a mezőny az 5. hely mögött, ott Ricciardo jön már 8 másodpercre leszakadva Vettel mögött, Ricciardo Renault-jától kezdve viszont már egyben jön a vonat. Ennek a vége felé követi Leclerc a Haast, és nem is nagyon talál előzési pontot a már a 2019-es Ferrari-motort futtató amerikai kocsi mögött.
Bottas mögött már 1,3 másodpercre jön csak Max Verstappen, mögötte a rajtsorrendhez képest változatlanul Vettel, aztán Ricciardo, Magnussen és Gasly a sorrend. Leclerc hátul agresszív manőverekkel küzdi fel magát, Norris mellé a hajtűkanyarban szúrt be éppen.
A Red Bull végül elvette a gázt az első kanyarban, hogy ne legyen baleset, kavarodás nélkül lemegy a rajt.
Még száraz a pálya, a rajt után jöhet az izgalom az esővel.
Valtteri Bottas versenymérnöke közölte a finn pilótával, hogy 15 perc múlva, vagyis a rajt után nagyjából 10 perccel odaérhet az eső a pálya fölé. Az egyetlen kérdés, hogy mekkora intenzitású csapadékra lehet számítani, amire már 90 százalék esélyt adnak.
Vagyis a nagy csapatok mögötti legjobb pozícióért, elsősorban a Ferrari hibája miatt, hiszen Charles Leclerc csak a 15. helyről kezdi a futamot, de a szombati eredményhez képest hátrébbról rajtol a Red Bull-os Pierre Gasly is, ő, illetve Antionio Giovinazzi 3-3 rajthelyes büntetést kapott feltartás miatt. Íme a rajtsorrend:
2016-ban Lewis Hamilton a harmadik rajtkockából indulva nyert Monacóban, de akkor eső is kellett ahhoz, hogy kavarodás legyen a futamon, de az segített neki, hogy az elején vezető csapattárs Nico Rosberg fékhiba miatt át kellett, hogy adja a helyét Hamiltonnak.
Mindenki NIKI feliratú, piros sapkában állta körbe az osztrák sisakját.
Minden csapatnál megemlékeznek a május 20-án meghalt korábbi háromszoros világbajnok Niki Laudára, ám mivel Lauda a Mercedesnél volt elnök, érhető, hogy a világbajnoki címvédő csapat komolyabban tiszteleg az osztrák előtt, mint a többiek.
Lauda tiszteletére festették át pirosra a kocsik fejvédő bukókeretét, de a kocsi hátán, a több száz csillag egyikét is pirosra színezték – utóbbi a csapat közlése szerint örökre így marad.
Természetesen Niki Lauda előtt tiszteleg az osztrák 1984-85-ös sisakjának mintájával.
Ezzel ötödik az örökranglistán, de már egy ideje ezt a pozíciót foglalja el, úgyhogy érdekesebb, hogy 308-nál Michael Schumacher, 309-nél pedig Jenson Buttont fogja majd be a közeljövőben. De ha nem jön közbe semmi váratlan, az év végén már a második legtöbb futammal bíró F1-pilóta lehet, hiszen 315-ig juthat, amivel Rubens Barrichello 322 futama is látótávolságon belülre kerülhet a finnek.
Igaz, Max Verstappen tavaly a mezőny végéről indulva lett kilencedik, vagyis éppen csak pontszerző, de a nem túl sok előzési pont miatt sokkal jobb futamban Charles Leclerc sem reménykedhet, aki talán a 6-7. helyre érhet oda.
A Ferrari monacói pilótája esőben bízik, hiszen akkor a káoszt kihasználva esetleg még előrébb végezhet, de jó eséllyel már szombaton elment a jó futam reménye neki.
A Ferrarinak nem sikerült a Q1-ből továbbjuttatnia Charles Leclerc-t, akit ráadásul saját csapattársa, Sebastian Vettel ütött el a továbbjutás esélyéről. Az időmérő legelején Vettel a kocsi bal oldalával kicsit elkapta a falat, emiatt sokáig nem volt továbbjutást erő ideje, és mire a Q1 legvégén megfutotta a gyors körét, pont Leclerc állt a 15. helyen, a Ferrari ugyanis elszámolta a továbbjutáshoz szükséges köridőt, és nem küldték ki még egyszer a pályára a monacói pilótát, hátha így tudnak spórolni egy szett gumit neki.
A spórolás bejött, cserébe viszont – mások büntetése miatt – Leclerc csak a 15. helyről kezdheti meg a futamot.