Index Vakbarát Hírportál

Piros zászló alatt ért véget az első F1-edzés Ausztriában

2019. június 28., péntek 13:00

A péntek reggeli gumitárgyalások után délben a megszokottak szerint zajlott az Osztrák GP első szabadedzése.

A sorrendben meglepetés nem volt Lewis Hamilton és a Mercedes végzett az élen, de előnye csak egy tized a második Sebastian Vettel előtt. Bottas szintén alig maradt le a harmadik helyen, és a negyedik Charles Leclerc is csak három tizedmásodpercet kapott a leggyorsabbtól. Sőt, az 5-6. Red Bullok, Verstappen és Gasly is bő fél másodpercen belül vannak Hamiltonhoz képest.

A szoros élmezőny jó hír, de nem minden rózsás, ugyanis gondok lehetnek a kerékvetőkkel: Hamilton a tréning felénél ment rá a rázókövek mögött elhelyezett fekvőrendőrökre, és törte össze az első szárnyát, a renault-s Nico Hülkenberg pedig három percnyire a leintéstől. Hamilton eljutott a boxba az enyhén sérült kocsival, Hülkenberg is, de neki a szárny bal fele teljesen megsemmisült, nem kevés törmeléket hagyva a pályán. Az edzést így piros zászlóval félbeszakították, és a kevés idő miatt már nem is indították újra. (Az autók azért még kimentek, de csak próbarajtokra.)

Kérdés, hogy oldják meg a kerékvetők kérdését, a Hungaroringen jó pár éve előfordult, hogy péntekről szombatra az egyik kanyarnál legyalulták a hasonló fekvőrendőröket. De az is lehet, hogy itt nem változtatnak, figyeljenek jobban a pilóták.

A második szabadedzés három órakor kezdődik.

Rovatok