Index Vakbarát Hírportál

Leszavazták a Ferrarit gumikrízisügyben

2019. június 28., péntek 10:46 | aznap frissítve

Péntek reggel egy órát tanácskoztak, majd szavaztak a Ferrari-gerjesztette gumihelyzetről a csapatok a Forma-1-ben a hétvégi Osztrák Nagydíj helyszínén.

A lényeg: az olaszok az idei Pirelli-gumikra fogják a visszaesésüket, és elérték, hogy az istállók voksoljanak, visszahozzák-e idénre a tavalyi gumikat, amin ők sokkal jobbak voltak. Rajtuk kívül még hat csapatnak kellett bólintania a szezon közbeni szabályváltoztatásra, 7 a 3 ellenében már jöhetett a módosítás.

Hivatalos végeredmény még nincs a voksolásról, de a német Auto, Motor und Sport újságírója, Toby Grüner úgy tudja,

5-5 lett a vége, azaz maradnak az idei gumik.

Az Autosport később megerősítette a döntetlent, úgy tudják, a Mercedes mellett kitartott a Renault, a Williams, a McLaren és a Racing Point, a másik oldalon maradt a Red Bull és fiókcsapata, a Toro Rosso, illetve a Ferrari és rokonistállói, a Haas-Ferrari és az Alfa. Bár utóbbi főnöke, Fred Vasseur állítólag "nem volt biztos" a döntésében.

Kiszivárgott az is, ha átmegy a visszaállás, a gumik akkor sem készültek volna el a Mexikói GP-ig, a bajnokság 18. futamáig, ami után már csak három GP marad az évadból.

Az Osztrák GP a míting után a tervezett menetrend szerint folytatódott, az első szabadedzésen a mercedeses Hamilton volt a leggyorsabb.

Rovatok