Index Vakbarát Hírportál

A Renault a 70. évforduló Nagydíját is megóvta, majd gyorsan visszavonták az óvást

2020. augusztus 9., vasárnap 19:17 | aznap frissítve

Sorban a negyedik Forma–1-es futam után is beadta az óvást a Renault a rivális Racing Point csapatának fékrendszerét kifogásolva, ám mivel a Racing Point már az óvás előtt megkapta a maga büntetését, a francia gyári csapat gyorsan vissza is vonta a keresetét.

A Racing Point a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pénteki, a csapat szempontjából elmarasztaló döntése értelmében minden egyes futam után automatikusan megrovást kap, amíg a korábbi vizsgálat szerint szabálytalannak talált fékcsatornákat használja a hátsó fék esetében. Ez a megrovás viszont nem jelent komolyabb szankciót, így amíg nem fejlesztenek hatékonyabb rendszert a Racing Pointnál, alighanem az idény összes további futamán lejátszódik majd a silverstone-i jelenet, amikor a csapat egyik képviselője bemegy átvenni a megrovásról szóló dokumentumot, majd gyorsan távozik is az FIA épületéből.

Nincs ennyivel lerendezve

Bár az egyes futamok utáni óvások így értelmüket vesztették, az ügy még nincs lezárva a pénteki ítélettel, mely 400 ezer eurós büntetést és 15 pontos levonást jelentett a Racing Pointnak. Azóta négy csapat – az eredetileg óvó Renault, illetve a Ferrari, a McLaren és a Williams – jelezte, hogy fellebbezni fognak az ítélet súlyosbításáért, míg a Racing Point a büntetés csökkentését, illetve lehetőség szerint a felmentését szeretné majd elérni, tehát összesen öt csapat fellebbez a büntetés ilyen vagy olyan módosításáért.

A pénteken kihirdetett hivatalos indoklás szerint a Racing Point a sportszabályzat, nem pedig a technikai szabályok ellen vétett, és pusztán csak időt spóroltak egy kiskapu szabálytalan kihasználásával, így nem merült fel, hogy komolyabb büntetést osszanak, vagy a csapatot kizárják több futamról.

Azzal viszont, hogy az FIA engedte, hogy megrovás terhe mellett a Racing Point tovább használhassa a szabálytalan módon kifejlesztett hátsó fékcsatornákat, a Renault mellett több más csapatot is magukra haragítottak. A McLaren elnök-vezérigazgatója, Zak Brown korábban azt közölte, hogy ha a Racing Point arról hazudott, hogy hogyan készítették el a hátsó fékcsatornákat, akkor más elemek esetében is megtehették ezt, tehát becsapva érzik magukat.

Aljas rágalom, védekezik az érintett csapat

A Racing Point társtulajdonosa, Lawrence Stroll a vasárnapi futam előtt meglehetősen indulatos közleményben reagált a pénteki döntésre. Stroll elmondta, hogy felháborítónak tartja a rivális csapatok (a Renault, McLaren, Ferrari, Williams négyes) reakcióját, és minden szükséges lépést megtesznek, hogy igazolják az ártatlanságukat.

A csapat nevében Stroll azzal védekezett, hogy nem volt világosan megfogalmazva a vonatkozó szabályrészlet, így ködös volt, hogy a 2019-ben még beszerezhető, 2020-ra már saját erőből kifejlesztendő alkatrészek adataira és információira mi vonatkozik.

A Mercedesre is rávetült a gyanú árnyéka

Miközben a Racing Point az ártatlanságát hangoztatja, a többiek pedig szigorúbb büntetést szeretnének, több csapat azt is vizsgáltatná, mi a fékcsatornákat a Racing Point felé szolgáltató Mercedes szerepe az ügyben, tekintve, hogy az FIA vizsgálata szerint 2020 telén adtak át az ügyfelüknek számító csapatnak a kérdéses alkatrészekből.

Az FIA eredetileg azt közölte, hogy a Mercedes mindent a szabályok szerint tett, de a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner nem így látja. Steinert azért is érdekli különösen ez a kérdés, mert a Haas hasonló együttműködést folytat a Ferrarival, mint a Racing Point a Mercedesszel, ám a 2019-es és a 2020-as szezonok közötti szabálymódosítások miatt a Haas több kényszerű változtatást vezetett be, amiket szerintük a Mercedes és Racing Point nem tettek meg, és ezzel megsértették a szabályokat.

Rovatok